UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2014-05-03 10:04

A félegyházi Rekedt-lányok

A tizenkét éves, kiskunfélegyházi Rekedt-Nagy Réka a júniusi korosztályos Európa-bajnokságra készül. Hat éve birkózik, két és fél éve kezdett szumózni.

UP-info/baon.hu Kiskunfélegyházán erős és mély gyökerei vannak a birkózásnak. A hajdani kiváló mester, Besze László tanítványai között van Réczi László, aki 1977-ben a kötöttfogás 62 kg-os súlycsoportjában világbajnok lett; nem mellékesen olimpiai bronzérmes is. Már a város női birkózását is jegyzik. Vidéki Nikolett például három országos bajnoki címet szerzett, és tavaly őt választották meg a sportág szépségkirálynőjének. Rekedt-Nagy Réka kiskora óta eljárt hat évvel idősebb nővére, Nóra birkózóedzéseire. Ahogy édesanyja fogalmazott: belenőtt a sportba. A két lány az egyik budapesti versenyen ismerkedett meg a szumóval, és mindketten a hívei lettek. A nővér korosztályos Eb-ezüstöt is nyert.
Réka hatodikos a Platán Utcai Általános Iskolában. Jó sportoló, jó tanuló, és szép hangja van. A művészeti iskola énekszakos hallgatója. Mint mondta, kipróbált már több sportot is. A barátnői elcsalták más sportágak edzésére is, de neki a szumó jött be. Talán az úgynevezett rituálék miatt – tette hozzá leány, aki amúgy óvónőnek készül. Ugyanakkor az egyik legnagyobb vágya az, hogy eljusson a világbajnokságra. Hetente három birkózóedzése van, és mivel a városban nincs szumó, Budapestre jár gyakorolni. A kitartó munka meghozta eredményét, Réka ugyanis a megnyerte az Eb-re selejtező magyar bajnokságot, így gőzerővel készülhet a júniusi bulgáriai Európa-bajnokságra. A szülők maximálisan támogatják a testvéreket a szumóban is. Rekedt-Nagy József, a papa szerint önfegyelemre, kitartásra neveli a lányokat. „Mindegy, mit sportolnak a gyerekek – mondta a baon.hu-nak –, az a lényeg, hogy ne folyton a számítógép előtt üljenek, és ne csavarogni, hanem edzésekre, versenyekre járjanak. Értelmes célokkal teljenek a napjaik. Az edzőteremben nagyon jó közösség kovácsolódott össze, életre szóló barátságok kötődtek, és nemcsak a gyerekek, hanem a szülők között is.” Idáig két lányt emlegettünk. De van harmadik is, a hároméves Petra. Most ő jár el a nővérek edzéseire. Szumósnak készül.