UtánpótlásSport
2025. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2014-05-13 15:44

Minden itthon dől el

Nem kell messzire menni a nandzsingi kvótáért. A héten Budapest rendezi a korosztályos világbajnokságot. Várhatóan érmekkel és még egy indulási joggal gazdagodik a magyar öttusa. Kállai Ákos kapitány és Regős Gergely versenyző nyilatkozott honlapunknak.

reb „A kecskeméti Világ Kupa szinte háztömb körüli verseny lesz az ifjúsági világbajnoksághoz képest” – adta meg az alaphangot erős hasonlattal Molnár Gábor versenyigazgató. Noha talán nem kell teljesen komolyan venni a szakember szavait, mindenesetre árulkodó: a május 14-19-én sorra kerülő ifjúsági A öttusa-világbajnokságon három-három selejtező csoportot kell rendezni a 39 országból érkező fiúknak és leányoknak is. A fiúk több mint kilencvenen vannak, és a leányok is megközelítik ezt a számot. Az érdeklődés nem véletlen: ez az utolsó kvalifikációs verseny a nandzsingi ifjúsági olimpia előtt. Végleg eldől, ki utazhat Kínába.
regos_gergely_modern_pentathlon02
regos_gergely_modern_pentathlon02
Nekünk, magyaroknak nincs okunk aggódni. Még tavaly ősszel Tomaschof Soma kvótát szerzett, így a fiúk között már biztos van induló. Más kérdés, az korántsem lefutott, ki érhet célba ebben a különversenyben. Ahogy Kállai Ákos utánpótlás-kapitány mondta, és a versenyek eredményei mutatták, Regős Gergely stabilabban versenyez (az ominózus portugáliai viadalon is csak eggyel végzett Tomaschof mögött). Könnyen előfordulhat, ha Regős a világbajnokságon is megelőzi kortársát, a kapitány dönt arról, kié legyen a kvóta (országonként csak egy-egy fiú és lány indulhat). Kállai már a verseny másnapján tudja, ki indulhat a játékokon, de azt természetesen a szövetség illetékeseinek is jóvá kell hagyniuk. Csapatban az aranyért lesznek harcban a fiatalok (a két nem és a vegyes küzdelmeiben is), míg az egyéni számokban a dobogó közelébe várja a fiatalokat a korábbi kiváló, világ- és Európa-bajnok öttusázó. Egybecseng ezzel Regős Gergely magával szemben támasztott elvárása is: – Egy-két hete kisebb sérüléssel küzdöttem, de már minden rendben, és jó formában érzem magam. Sokat készültünk az edzőimmel, szerintem lesz is eredménye. Egyéniben döntőbe akarok jutni, és valahol a dobogó környékén végezni. Egyelőre csak a vébére koncentrálok, nem gondolok még Nandzsingra. Annyiban persze igen, hogy szerintem az itteni eredmény dönt, igyekszem a legjobbamat nyújtani. Ebben biztosan sokan segít, hogy hazai pályán a szüleim, barátaim is a helyszínen szurkolhatnak.
zs_toth_anna_facebook
zs_toth_anna_facebook
A lányok között ugyancsak a rangsor élen áll az évek óta stabilan teljesítő Zs. Tóth Anna. Igaz, idén remek formát mutat Boros Alexandra, akit végre nem hátráltatnak sérülések. Mellettük Simon Sarolta fejlődik hihetetlen ütemben – két éve öttusázik, a kapitány szerint neki még minden edzés, verseny új impulzus. Kállai úgy látja, erős az utánpótlás, különösen a mostani csapat. Ehhez hozzájárult, hogy a bő kerettel (nem a felnőttek, a fiatalok is!) Barcelonában edzőtáborozhattak, ráadásul Berlinben meghívásos vívótáborban készültek. Itt éppen a legnagyobb ellenfelekkel iskoláztak: a vb-n is a litvánok, angolok, németek plusz az oroszok a legnagyobb esélyesek, persze a magyarok mellett. A tét nem kicsi: egyéniben az első nyolc-nyolc helyezett szerez kvótát. Emellett lesznek még meghívottak a világranglistáról és szabadkártyát is kiosztanak. Kállai szerint igazságos a kvalifikációs rendszer, mert végeredményben a legjobbak jutnak el, így nagyon erős mezőny gyűlik össze a kínai nagyvárosban. Szerdán a váltók versenyével kezdődik a vb a XVIII. kerületi Vilmos Endre Sportcentrumban. Csütörtökön és pénteken az egyéni selejtezők, hétvégén a döntők következnek, hétfőn pedig a vegyesváltóval zárul a viadal. A szervezők a versenyzők életkorából fakadóan igyekeznek színes kiegészítő programokkal kiegészíteni a versenyszámokat, bár a várható rossz időjárás még közbeszólhat. A magyar csapat Leányok: Zs. Tóth Anna (Trion), Simon Sarolta (Csepel), Boros Alexandra (KSI), Ormándi Rebeka (Alba Öttusa SE) Fiúk: Regős Gergely (KSI), Tomaschof Soma (Honvéd), Bereczki Richárd (KSI), Kardos Bence (Csepel) Az ifjúsági vb programja: Május 14., szerda: váltók Május 15., csütörtök: leányok, egyéni selejtező Május 16. péntek: fiúk, egyéni selejtező Május 17., szombat: leányok, egyéni döntő Május 18., vasárnap: fiúk, egyéni döntő Május 19., hétfő: vegyes váltó