Leány a gáton, olimpiai aranyálmokkal

Répási Petra már ötévesen megmondta: olimpiai bajnok akar lenni. Bár a 18 éves gátfutó tudja, Magyarország dobónemzet, vagányan hozzáteszi, hogy ezen akar változtatni. Legutóbb a hétvégén, sérülés után futott országos juniorcsúcsot.

reb Sokszor hallunk olyan sportolóról, aki már apró gyermekkorában megfogalmazta, hogy olimpiai bajnok legyen. Répási Petra is azok közé tartozik, akik hamar kitűzték maguk elé a nagy célt. Arra ugyan már nem emlékszik pontosan, miért futni kezdett, de arra igen, hogy hétévesen azt mondták róla: olyan technikával csinálja, mint a serdülők. 100-on és 200-on is futott, ám hamar egyértelművé vált, hogy neki a gátak felett kell repkednie. Ámbár a sportág hazai viszonyait nézve az átlagosnál is nehezebb utat választott. – Biztosan hülyén hangzik, amit mondok – magyarázza a tizenegyedikes gimnazista. – Sokak szerint nem vagyok normális. Hát, hogy gondolom én ezt? Itthon meg gátasként, nem fog ez menni. Többen vannak, mint akik támogatnak. De nem akarok foglalkozni velük, szerintem csak irigyek, és nem akarják, hogy a másiknak sikere legyen. Amíg a családom és az edzőm mellettem áll, addig nincs gond, mert ők a legfontosabbak.

Isten ments, hogy a fanyalgók sorába álljak, de közbevetem: van Pars Krisztiánunk és sok sikeres dobónk, ám hazánk a gátfutásról speciel sosem volt híres. Kíváncsi vagyok, hogy látja, milyen út vezethet a sikerhez. – Persze, tudom, tényleg nem könnyű és hogy dobónemzet vagyunk, de majd változtatok ezen! Szerintem az alázat és a sport iránti szeretet a legfontosabb. Hogy örömmel „haljunk” meg a pályán a legkeményebb edzés vagy verseny után. Viszont ahhoz, hogy egyszer elérjem a célom, nagyon sok támogatás kell. Gyógytorna, vitaminok, megfelelő edzéslehetőség és a többi. Úgy érzem, a vezetés bízik bennem, segítenek, szerintem most mindent megkapok, amire szükségem van. Az elszántságom pedig nem kérdés. Nagy és jó váltás volt, amikor tavaly Csepelről a Gödöllői EAC-hoz igazolt, és Karlik Pál lett a mestere. Csepelen nem jó körülmények között készült: ahogy mondja, a gát amúgy is megerőltető a deréknak, hát még amikor csempézett iskolai folyosón edz. Most viszont megfelelő helyszínen készül, és az edzőjével is harmonikus a viszony. A versenyek előtt általában nem tűznek ki konkrét időt, hanem a legjobbra törekszenek. Ami néha úgy is összejön, hogy nem várja. Mint legutóbb a hétvégén, amikor a megújult csapatbajnokságon jött ki – szó szerint – a lépés. A keleti csoportban, Nyíregyházán a kellemetlen időjárás ellenére 100 gáton 13,54-es figyelemreméltó új juniorcsúcsot ért el. Ezzel önmagát és edzőjét is alaposan meglepte, mert egy hónapja még sérüléssel küszködött, fájt a hajlítója, edzéseket is kihagyott. Persze, ha most tudott ilyet futni, már csak jobbat szabad. Például az idei fő versenyen, az egyesült államokbeli Eugene-ben, júliusban sorra kerülő junior-világbajnokságon. Ott szeretne minél jobban szerepelni, kihozni magából a legtöbbet – aztán eldől, hogy az mire elég. S ha már a tengerentúl: az elmúlt években több fiatal atléta döntött úgy, hogy odaát folytatja a színvonalas egyetemi bajnokságban. Répásinak ez legfeljebb B-tervként merül fel. – Már több amerikai egyetem is megkeresett. Tudom, hogy sokan szívesen élnének a lehetőséggel, de én nem tartom ezt olyan vonzó útnak. Bár a lehetőségek jók és a bajnokság színvonalas, sosem kapnám meg magyarként azt a figyelmet, amit itthon. Az fontos, hogy a versenyeken pontot szerezzek, de az soha, senkinek nem lenne az érdeke, hogy világversenyen megelőzzem a versenyzőjüket. Itthon most minden rendben van, itt képzelem el a jövőmet. Az idei vébé és a jövő évi junior Európa-bajnokság ugyanakkor sok mindenről dönt. Ha jövőre sikerül jó eredményeket elérnem, finálét, akár érmet, akkor minden erőmmel az atlétikára koncentrálok, és valószínűleg nem tanulok tovább, vagy nem azonnal. Ha viszont nem érem el a kitűzött célokat, akkor lehet, hogy elfogadom valamelyik egyetem ajánlatát, mert szeretem annyira az atlétikát, hogy akkor is komolyan folytassam. Tetszetősebb az A-verzió, nem?