Nem jött be Amerika

Nagy tervekkel indult az Egyesült Államokba Nguyen Anasztázia, ám nem sokáig maradt Houstonban: az atléta nem tudta megszokni az edzésmódszereket, az eredmények elmaradtak, sérülések nehezítették felkészülését, így úgy döntött, hazatér.

reb „Az amerikai edzésmódszer nem vált be nálam, választanom kellett: kint maradok és befejezem az egyetemet vagy hazajövök. Szerezhettem volna diplomát, de azzal is szembesülnöm kellett, ezzel a döntéssel a sport nem úgy lenne része az életemnek, ahogy én azt szerettem volna.” Közhelyesnek tetsző fordulattal úgy fogalmazhatnánk:  szertefoszlott Nguyen Anasztázia amerikai álma. A Honvéd 21 éves rövidtávfutója másfél évvel ezelőtt tette át székhelyét Houstonba: az amerikai egyetemi sport erősségét ismerve csábító ajánlatot volt a tanulás és atlétika kombinációjára épülő projekt.

Kezdetben nem is volt gond. Amikor augusztusban – fél év után – visszatért Texasba, úgy érezte, valóban éli életét: beilleszkedett, s ami talán fontosabb, befogadták. A pályán mégsem az történt, amit tervezett. Hosszú hónapig érlelődött benne az elhatározás, végleg hazatér, de a szemeszter végét meg kellett várnia. Így tartotta fairnek: befejezni a félévet, és amennyire lehet, segíteni a csapatot a konferenciadöntőben. – Teljesen más edzéseket végzetünk Houstonban, mint amihez itthon hozzá voltam szokva, és ez nem tett jót nekem – mondta honlapunknak a 21 éves atléta. – Beszéltem erről az edzőkkel, de nem történt jelentős változás. Folyamatosan sérült voltam, gyakran pedig olyan fáradt, hogy bárhol elaludtam volna. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, nem véletlenül gondolkodtam rajta hónapokig, de úgy érzem, így a legjobb. Nguyen készséggel mesél arról is, mi a fő differencia az amerikai és a hazai metódus között: "Az egyetemen a vezetőedző külön felkészülési tervet írt a sprinterekre és a gátasokra, amit aztán odaadott a beosztott edzőknek. Minden versenyző gyakorlatilag ugyanezt a programot csinálta végig, akármennyire is passzolt, mondjuk, az izomzatához vagy a formájához, állapotához. Idehaza edzéseken legfeljebb kétszáz métert futottunk, kint viszont nemcsak alapozáskor, hanem később is megszokott volt a 300-400 méter „maxos” futás." A Honvéd versenyzője a költözés előtt tudta, többet és másként kell majd tréningeznie, ám bizonyos részletekre nem volt felkészülve. Jobban igényelte volna a személyre szabott figyelmet, amit itthoni edzőjétől, Szabó Dezsőtől megkapott.

– Gyakran fájt az Achilleszem vagy a térdem. A Honvédban ilyenkor akár pihenhettem egy-két napot, mert úgy gondoltuk, nincs értelme valamit rosszul gyakorolni. Kint maximum edzés után megnézték, tettek rá valami elektromos tapaszt, de a munkát folytatni kellett. Furcsa volt, hogy Houstonban nem csináltak teljes gyúrást. A vádlim is úgy jött rendbe, több hónap után, hogy az egyetemtől teljesen függetlenül kerestem fel masszőrt - mondja. Nguyen úgy érzi, másoknak is volt problémája, többen mondták, talán nem  így kellene szervezni az edzéseket. Ugyanakkor, nem is mindenki tervez hosszú távon az atlétikával, nem élsportolóként képzelik el a jövőjüket. Ellentétben a vietnámi származású sprinterrel. Két hete tért haza, még minden bizonytalan. Az utóbbi időszakban odakint már edzeni sem tudott, néha még járás is nehezére esett, így is idő kell a felépüléshez. És közben gondolkodik a hogyan továbbról. Nguyen így összegez: – Sajnálom, hogy haza kellett térnem, de összességben egyáltalán nem bánom, hogy belevágtam. Nagyon sokat tanultam, hogy mást ne mondjak, a nyelvet. Leroy Burell és Carl Lewis volt az edzőm. Ezt már senki sem veheti el tőlem.