UtánpótlásSport
2025. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2014-08-06 11:08

Ezüst, ezüst, ezüst...

Egyéniben, csapatban és váltóban is felállhattak a dobogóra a magyar öttusázók a Spanyolországban rendezett ifjúsági B Európa-bajnokságon. Kardos Bence három ezüstérmével a csapat legeredményesebb tagja volt, Burcsik Barnabás első nemzetközi versenyén nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

Pusztai Viola Elégedetten térhettek haza ifjúsági öttusázóink a spanyolországi Eb-ről: Kardos Bence egyéniben ezüstérmet nyert, úszásban élete legjobb eredményét érte el, és a kombinált számban is kiemelkedőt nyújtott.
b_eb_ifi
b_eb_ifi
Mint ahogyan a csapat többi tagja is kitett magáért. Az első nemzetközi versenyén részt vevő Burcsik Barnabás egyéniben a tizedik, Koricsánszky Olivér a tizennyolcadik lett. A páros teljesítménye –Kardos eredményével együtt – a csapatversenyben ezüstérmet ért. Kardos és Burcsik aztán a váltóban is nagyot küzdött egymásért: a kettős erős mezőnyben, csupán három ponttal maradt le a dobogó felső fokáról, így újabb ezüstéremmel gazdagodott az éremkollekció. A Varga Eszter, Barta Luca alkotta váltónak csupán négy ponton múlott a győzelem, egyen pedig a második hely, így be kellett érniük a bronzéremmel. A magyar csapat gyűjteményéből így csak az arany hiányzott a végén. „A váltóversenyben nagy volt a teher a fiatalokon, a lövészet nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, ezen ment el az aranyérem. Emiatt van némi hiányérzetem, de alapvetően pozitívan értékelem az Eb-n elért eredményeket – mondta honlapunknak Szloboda József, csapatvezető. „Összességében és számokra lebontva is elégedett vagyok a versenyzők teljesítményével. Kardos Bence második helye egyéniben remek eredmény, illetve kiemelném még Burcsik Barnabást is, aki úszásban idei legjobbját érte el. A kombinált szám alatt nagyon izgult, ez látszott a lövészetén, de így is tizedik lett egyéniben. Ahogy a napok teltek, megnyugodott, és a váltóban már felszabadultan versenyzett.” A szakember természetesen a lányokat is dicsérte, különösen a váltóban bronzérmes Barta Luca egyéni ötödik és Varga Eszter hatodik helyét tartja biztatónak. A csapat pedig csak egy hellyel maradt le a dobogóról; a trió harmadik tagja, Strobl Anita a 30. helyen zárt. A lányoknál egyéni indulóként Kiss Virág a 16. helyen ért célba, a fiúknál Bernáth Bálint a 37. lett. A Kiss Virág, Koricsánszky Olivér alkotta vegyes páros hetedikként végzett a versenyben, a kombinált számban a harmadik legjobb időt érték el. A korosztály számára ez az Európa-bajnokság volt az utolsó nemzetközi megmérettetés az évben, néhány országos verseny van még hátra, és a fiataloknak jöhet a jól megérdemelt pihenés.