UtánpótlásSport
2024. május 11.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2014-10-05 14:24

Ledőltek a határok

Már a hazai rendezésű, 2016-os ifjúsági úszó Európa-bajnokságon a korábbi kettő helyett négy-négy korosztály állhat rajkőre. A Jövő Bajnokai-program tagjainak is utat adó határozatot az európai szövetség (LEN) a Garda-tó mellett tartott kongresszusán hozta meg.

UP-info Tulajdonképpen már évtizedek óta érett a döntés, hogy bővítsék azoknak a korosztályoknak körét, amelyek tagjai rajthoz állhatnak az ifjúsági úszó Európa-bajnokságon. Ahogy arról honlapunk áprilisban beszámolt, elsősorban a magyar szövetség elnökének, Gyárfás Tamásnak (aki egyben a LEN kincstárnoka és a nemzetközi szövetség, a FINA alelnöke is) a közbenjárására végre előrelépést történt.
jpb_miskolc_szaka_jozsef
jpb_miskolc_szaka_jozsef
A hét végén ülésezett a LEN vezető testülete, a Büro, és az olaszországi Garda-tó mellett tartott kongresszuson szentesítették: átvették a junior-világbajnokságokra érvényes besorolást, vagyis négy korosztály állhat rajtkőre a viadalon. Azaz 2016. január 1-jétől a fiúk között a 15-18 évesek (eddig 17-18), míg a lányoknál a 14-17 évesek (eddig 15-16) vehetnek részt az ifjúsági Eb-ken. Mindez azt jelenti, hogy a 2016-os, hódmezővásárhelyi korosztályos kontinensviadalon debütál az új szabály. „Racionális döntés, amely végre harmonizálja a FINA és a LEN szabályait. És amely számunkra azért fontos, mert így a tavaly elindított Jövő bajnokai-programban résztvevő fiatalok első alkalommal Európa-bajnokságon, mégpedig hazai rendezésű eseményen szerezhetnek tapasztalatot, mielőtt a legjobbak a 2017-es budapesti junior-világbajnokságon is megméretnek – kommentálta a döntést a MÚSZ elnöke, Gyárfás Tamás. – Ezek fontos állomások azon az úton, amely a 2021-es FINA-világbajnokságig vezet: az a célunk, hogy hét év múlva a lehető legjobban felkészült csapat versenyezzen Budapesten, hazai közönség előtt.” Ezzel párhuzamosan ezúttal a miskolci volt a kiemelt helyszín a Jövő Bajnokai-program októberi felmérőjén. Hargitay András, Darnyi Tamás és Kiss László szövetségi kapitány mellett a frissiben nyíltvízi junior-világbajnoki aranyérmet szerző, miskolci színekben versenyző Kiss Attila is meglátogatta a leendő legjobbakat. A füredi sikert megünneplendő Attila hatalmas tortát is kapott a szombati eseményen szintén résztvevő Kriza Ákos polgármestertől – amit aztán a felmérőn remeklő fiatalokkal egyetemben azonmód el is fogyasztottak a helyszínen.