UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2015-03-24 12:42

Fontos tapasztalatok

Hetedik helyen végzett az U17-es korfball-válogatott a schijndeli Világ Kupán. A fiatalok sok tapasztalatot szereztek, a szakvezetés elégedett az eredménnyel. Nagy Bandor úgy véli, van mire építeni.

Pusztai Viola A tapasztalatszerzés volt a célja az U17-es korfball-válogatottnak a schijndeli  Világ Kupán. Az együttes a kétnapos tornán nyolc mérkőzést vívott. Akadtak súlyos vereségek, szoros meccsek, de volt drámai győzelem is. A szakvezetés sikerként értékeli a szereplést, hiszen a fiatalok kipróbálhatták magukat igazi téthelyzetben, s rengeteget tanultak a sportágról.
A portugálok elleni mérkőzésen
A portugálok elleni mérkőzésen
− Itthon ők a legjobbak, így nem csoda, hogy sokkolta őket, amikor az első meccsen 21-1-re kikaptak a holland regionális válogatottól – idézi fel Nagy Bandor, szövetségi edző. – Mi is kíváncsiak voltunk arra, hogy dolgozza fel a csapat, s természetesen segítettünk. Akadtak, akik összezuhantak, és elvesztették a lelkesedésüket. A többség viszont összeszorította a fogát, és küzdött. Ennek meglett az eredménye, hiszen a torna második napján már sikerélményben is volt részük. Nagy úgy véli: ha az első nap játszanak a portugálokkal, akkor biztosan kikapnak, de ekkor már sokkal bátrabbak voltak, korszerűbb korfballt játszottak, s meg merték csinálni mindazt, amit edzésen rendszeresen végrehajtanak. Így a győzelem sem maradt el: 7-4-re megverték Portugáliát. Ráadásul nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy nyerjenek a katalánok ellen, hiszen a meccsen vezettek.
A Fair Play-díjjal Forrás: Facebook/U17-es válogatott
A Fair Play-díjjal Forrás: Facebook/U17-es válogatott
− A holland regionális válogatottól sem szenvedtünk már olyan nagyarányú vereséget, mint az első napon. A gyerekek ezen a meccsen is láthatták, képesek fejlődni. Nagyon fiatal a csapatunk, 14-15 éves játékosok alkotják, akiknek még két-három Világ Kupán is lehetőségük lesz bizonyításra. Azt gondolom, a hetedik helyet sikerként kell értékelnünk. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a VK előtt rendezték a 4korfball vegyescsapat-versenyt, s a magyarok közül hárman is tagjai voltak az ezüstöt nyert együttesnek. Továbbá a válogatottunk elnyerte a legszimpatikusabb résztvevőnek járó Fair Play-díjat is. A Vágó Zoltán, Nagy Bandor és a holland edző-mentor, Ruben Boode által irányított csapat egyébként igen kalandos túrán van túl. A Világ Kupa előtt Drachtenben szerepelt edzőmeccsen a helyiek csapata ellen, majd a hollandiai magyar nagykövetségre is ellátogatott. A torna alatt vírusos megbetegedéssel is meg kellett küzdenie. De abban, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, a nomád körülmények (tornateremben kellett aludniuk) sem akadályozták meg őket.

U17-es korfball Világ Kupa, Schijndel, eredmények: RTC South−Magyarország 21-1, Belgium−Magyarország 22-1, Anglia−Magyarország 11-3, Németország−Magyarország 21-3, Tajvan−Magyarország 18-3, Magyarország−Portugália 7-4, RTC South−Magyarország 13-3, Katalónia−Magyarország 11-8, A végeredmény: 1. Hollandia 2. Belgium 3. Németország 4. Anglia 5. Tajvan 6. Katalónia 7. Magyarország 8. Portugália 9. RTC South (holland regionális válogatott, versenyen kívül indult)