Bende Bence élete első kadet-világbajnokságáról bronzéremmel térhetett haza. Azt mondja, az maga a csoda. A vívást az egyik kedvenc filmjének hatására kezdte el, és azonnal megszerette, ahogy pástra lépett.
Pusztai Viola Bende Bencének kiskorában A három testőr volt az egyik kedvenc filmje, és olyan akart lenni, mint az általa csodált hősök. (Szabó Bence, a kardvívás olimpiai bajnoka, a MOB főtitkára ugyanannak a hatására választotta a vívást – A szerk.)
Bence Bence1
Amikor nyolcévesen meglátta az általános iskola faliújságán a szombathelyi vívószakosztály toborzóját, annyira szerette volna kipróbálni, hogy édesanyja még aznap elvitte az egyesületbe.
− Idősebb fiúk és lányok vívtak akkor a klubban, és csak felnőttnek való fegyvert tudtak adni a kezembe. Az ajándékba kapott vívónadrág pedig a bokámig ért. De nekem azonnal megtetszett. Leginkább a taktikázást, a folytonos kihívást szeretem benne. És az elmúlt kilenc évben rengeteg barátot szereztem általa.
A tizenhat éves párbajtőröző az idén indult először világversenyen. A maribori kadet Európa-bajnokon nagyon izgult, ráadásul betegen állt pástra. A taskenti világbajnokság hangulata már egészen más volt, hiszen korosztályában a világ legjobbjaival mérhette össze a tudását. Arra, hogy végül bronzéremmel tér haza, nem is gondolt.
− Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy jussak el az Eb-re és a vb-re is. Előbbin jobb eredményre számítottam, mint a 64 közé kerülés, amiatt a világbajnokságon még inkább bizonyítani akartam, hogy ott a helyem. Annyira profin rendezték a versenyt, minden olyan gyorsan zajlott, hogy időm sem volt kétségbe esni, hol is vagyok. Reálisan nem számítottam éremre, de azért gyönyörű ez a sport, mert mindig születhetnek meglepetések. Az esti négyes döntő örök élmény. Több ezer ember előtt vívhattam, ahhoz hasonlót még nem éltem át.
A legnagyobb élményének a nyolcaddöntőben a francia Pianfetti legyőzését tartja, aki az Eb-n második lett. No és persze azt, amikor a nyakába akasztották a bronzérmet. A verseny utáni napokban rengetegen írtak és telefonáltak neki, hogy gratuláljanak. Az iskolában nemcsak az osztálytársai, de a tanárai is büszkék rá.
− Megtérült az a rengeteg befektetett energia és az idő, amit nemcsak a felkészülésre, hanem az utazásokra fordítottam. Kéthetente Budapestre utazom keretedzésre, és a versenyek is mindig távol vannak. Úgy érzem, vidéki, elsőéves kadetként a bronzérmem maga a csoda.
