Simon Sarolta és Bruckmann Gergő a második helyen végzett vegyes váltóban a Szófiában rendezett junior öttusa Európa-bajnokságon, így a magyar küldöttség két-két arany- és ezüstéremmel zárta a kontinensviadalt.
reb Arannyal kezdődött, és kevés híján aranyéremmel végződött a magyaroknak a szófiai junior Európa-bajnokság. A hétfői nyitányon az Ormándi Rebeka, Palkovics Karolina duó a dobogó legfelső fokára állhatott fel a női váltóban, igaz, a győzelemhez akkor az oroszok kizárására is szükség volt.
bruckmann_simon
Vasárnap, a vegyes váltóban nem tévesztett pályát a rivális, sőt egész nap olyan meggyőzően versenyzett, hogy a kombináció előtt már egyértelmű volt, hogy ezúttal csak az ezüstéremért harcolhatnak a többiek, így a Simon Sarolta, Bruckmann Gergő kettős.
„Az oroszok már az első számtól kezdve verhetetlenek látszottak, esélyünk sem volt ellenük – kezdi a beszámolót Kállai Ákos utánpótlás-kapitány. – Megnyerték a vívást és az úszást, jól lovagoltak, így előttünk negyvenhét másodperces fórral kezdték a kombinációt. Mi az olaszokkal vívtunk izgalmas versenyt, hiszen a harmadik helyről rajtoltunk. Az első sorozatban eléjük kerültünk, a másodikban visszaelőzték Sacit, de Bruki félelmetes futással és zseniális lövészettel megszerezte az ezüstérmet.”
A szakember külön dicsérte Simon Saroltát, aki a csapatarany mellett egyéniben is második lett, most pedig újabb medáliával bővítette a kollekciót.
A magyar válogatott két-két arany- és ezüstéremmel, továbbá értékes pontszerző helyekkel fejezte be a kontinensviadalt. A sikeres szereplés mellett Palkovics Karolina garantálja majd a hangulatos estét Szófiában. A versenyző kilenc évig zongorázott, így a kapitány kérésére a vacsora után a hotelben található bárban zenével szórakoztatja a társakat.
JUNIOR ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÓFIAVegyes váltó: 1. Oroszország (Jekatyerina Makarova, Nyikolaj Dudko) 1450 pont, 2. Magyarország (Simon Sarolta, Bruckmann Gergő) 1440, 3. Olaszország (Francesca Tognetti, Alessandra Colasanti) 1434