Felszabadultan

Simon Sarolta nem várta magától a kiemelkedő szereplést, mégis egy arany- és két ezüstéremmel tért haza a szófiai junior öttusa Európa-bajnokságról. A pályafutását síelőként kezdő sportoló csak a tőrvívást követően, alig négy éve választotta sikereket hozó sportágát.

reb Az elmúlt évekhez képest remekül teljesített a magyar öttusa-válogatott a Bulgáriában rendezett junior-kontinensviadalon. Az egységes társaságból is kitűnt Simon Sarolta a csapatban szerzett arany-, továbbá az egyéniben és vegyes váltóban begyűjtött ezüstéremmel: „Nem vártam magamtól ilyen jó szereplést. Még az ifjúsági A korosztályba tartozom, tehát eleve azt tartottam nagy eredménynek, hogy indulhattam az idősebbek Európa-bajnokságán. Egyéniben elsősorban a döntőbe jutás volt a cél, magamat is megleptem azzal, hogy ennyire túlteljesítettem a célt.”

Sokat segített a jó eredmények elérésében, hogy bár mindig igyekszik felszabadultan versenyezni, most tényleg sikerült. Nem számolgatott, nem izgult, nem stresszelt, csak igyekezett kihozni magából a maximumot. Az utolsó napon, a vegyes váltóban érezte a fizikai fáradtságot, de mivel ott a fiúval – Szófiában Bruckmann Gergővel – megosztva teljesítik a feladatokat, ott is képes volt jól teljesíteni. A csepeli versenyző elsősorban a korosztálya világ- és Európa-bajnokságára, egészen pontosan azok hazai válogatóira készül, de érzi: a siker nagy lökést ad a további munkához. Azt pedig egyértelműen előnynek érzi, hogy az aranyérmes együttes két tagja, Boros Alexandra és Zs. Tóth Anna hozzá hasonlóan ifjúsági A-s versenyző, azaz itthon is erős mezőnyben kell küzdenie. „Sokat segít, hogy idehaza sem kényelmesedhetünk el, mert a rivális a sarkunkban van. A csapatban jól dolgozunk együtt, az egyéni versenyben pedig még jobb teljesítményre ösztökéljük a másikat.” Ahhoz képest, hogy nagyjából négy éve még a páston vitézkedett… A sportkarrierje síeléssel indult. Ahogy felidézi, az öccsével együtt már három-négy évesen lécen „száguldoztak”. Viszonylag jól is ment a síelés, csakhogy a sportág idehaza gyermekcipőben járt, a megfelelő felkészülésért külföldre kellett volna költözni, a család pedig nem győzte tovább finanszírozni a költséges műfajt, ezért aztán körülnéztek. Így lett a lányból tőrvívó, viszont a fegyverrel nem ért el olyan eredményeket, amilyenekre vágyott. Ráadásul monotonnak is találta a vívást. Nagyjából tizennégy lehetett, amikor az édesanyja nyáron táborba küldte, hogy tanuljon meg úszni. Ott figyeltek fel rá az öttusázók. A vívás adott volt, a futás is ment, az úszásban azonban a mai napig van némi lemaradása. Nem csoda, hiszen míg a többség a medencében kezd, ő évekkel később ismerkedett meg az alapokkal. Már tavaly is ifjúsági Eb-első lett vegyes váltóban, az idén pedig három éremmel bővítette a kollekciót. Úgy érzi, a vívásban inkább a tehetség számít, míg az öttusában a sok munka hoz gyümölcsöt, ezért az az igazi terepe. Amikor nekiszegezem a kérdést, hogy a rengeteg tréning nem válik-e túl egyhangúvá, szinte értetlenkedve feleli: „Dehogy! Nekem az iskola után az edzés a kikapcsolódás.”