UtánpótlásSport
2024. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2015-06-24 11:41

Csapatba dideregte magát

A csupán 15 éves Rohács Réka a felnőttek között is második helyen zárt volna az 5 km-es nyílt vízi ob-n. A Kőbánya szakosztályvezetője, Turi György már egy éve fantáziát látott a kiváló adottságokkal bíró úszópalántában.

reb „Szeptemberben került fel a csoportomba a vékony, még nyers, kialakulatlan kislány. Még a saját korosztályában, a medencében sem voltak kiemelkedő eredményei, de láttam a szemében a tüzet, hogy komolyan úszó akar lenni” – jellemzi Turi György a 15 esztendős Rohács Rékát, és ha a Kőbánya SC mesteredzője valakiben fantáziát lát, abban  valószínűleg van is perspektíva.
rohacs_reka_turi
rohacs_reka_turi
Rohács fényesen igazolta a meglátást, hiszen a saját bevallása szerint egyetlen komolyabb eredménnyel, a gyermekbajnokságon szerzett bronzéremmel (200 m hát) alkotott maradandót a hét végén, a balatonfüredi nyílt vízi országos bajnokság 5 km-es számában. Az ifjúságiak között nyert, viszont ami annál jóval nagyobb fegyvertény, hogy a felnőttek között is csupán Olasz Anna előzte volna meg. A feltételes mód azért indokolt, mert a két korosztálynak külön hirdettek eredményt, így Réka nem ünnepelhette meg az egyébként megérdemelt második helyet. A mesterét őszintén meglepte a kiugró eredmény, már csak azért is, mert a 44-45 kilós leánynak biztosan nem kedvezett a csontig hatolóan hideg, 20-21 fok körüli víz. „A verseny utána negyvenöt percig vacogtam, de amikor láttam, hogy a többiek is sokáig dideregnek, megnyugodtam – mondja a versenyző. – Nemrég tudtam meg, hogy ha ezen a versenyen jól szerepelek, lesz esélyem bekerülni az ifjúsági nyílt vízi Európa-bajnokságra utazó csapatba. Éppen ezért már tűkön ülve vártam, hogy vízbe ugorjak. Amikor megtörtént, éreztem, hogy jó napom lesz. Meg persze azt is, hogy nagyon hideg a víz…” Életében mindössze harmadszor úszott a nyílt vízben (a második alkalom az ob-t pár nappal megelőző edzés volt…), de a hideg víz sem szegte kedvét. Ahogy mondja, nagyon megtetszett neki a műfaj, és komolyan elgondolkozik, hogy idővel a szakág felé fordul. A verekedés sem tántorítja el, amiben egyelőre kevesebb része volt. „Ha egy-kétszer odacsapnak, az nem zavarna, ha komolyabban megvernének, az már talán igen. A húgommal néha verekedünk, amiben azért bízhatok” – mondja kislányos bájjal Réka. Turi persze korainak tart bármiféle specializálódást, ebben a korban még az sem feltétlenül válik el, hogy melyik számot ússza a medencében, pláne az, hogy klóros vagy természetes vízben tempózik. Az mindenesetre látszik, hogy fantasztikus a kislány keringése, így várhatóan a közép- és hosszabb távokon alkothat. A legközelebbi feladat azonban a ma, szerdán kezdődő hódmezővásárhelyi serdülőbajnokság, majd jövő héten, Győrben a felnőtt-ob. Nem sokkal később pedig a nem éppen a meleg természetes vizeiről ismert Svájcban a korosztályos nyílt vízi Eb.