UtánpótlásSport
2024. február 22.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÁPOLY)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2015-07-11 21:47

Reptérről meccsre

Két vereséggel és egy döntetlennel zárta a rangos lübecki nemzetközi felkészülési tornát az U19-es fiú kézilabda-válogatott. A kevésbé szívderítő szereplés a sok technikai hiba és a visszarendeződés számlájára írható.

reb A múlt héten még Katarban vitézkedett az U19-es fiú kézilabda-válogatott, csütörtöktől vasárnapig viszont már a németországi Lübeckben lépett pályára. Míg az ázsiai országban egyértelműen a magyarok számítottak erősebbnek (az első meccs döntetlen eredménye ellenére), az aktuális felkészülési tornán legalábbis egyenrangú ellenfelekkel csapott össze Gyurka János együttese.
Már az indulás is előrevetítette, nem lesz könnyű dolga a társaságnak: nagyjából hét órát utaztak, amelybe beletartozott a kétórás buszút a reptérről Lübeckbe. Persze nem a szállásra, hanem egyenesen a csarnokba, ahol a dánok várták őket. Kopornyik Zsolt edző tájékoztatása szerint az első 16-18 percben fej-fej mellett haladt a két csapat, viszont a magyarok sok technikai hibát követtek el, a dánok pedig jól kontráztak, és összességében fegyelmezett játékkal 28-24-re nyertek. A második meccsen sem sikerült gyógyírt találni az északiak elleni vereségre. A házigazda németek ellen ugyan már sokkal feszesebben, keményebben kézilabdázott a társaság, de a döntő pillanatokban többet hibázott, így 29-26-ra kikapott Németországtól. Az utolsó meccsen az augusztus 8-án, Jekatyerinburgban kezdődő U19-es világbajnokság egyik csoportellenfele, Lengyelország ellen lépett pályára a tavaly U18-as kontinensviadalon ezüstérmes magyar alakulat. Az első félidőt követően már 19-12-re is vezetett a rivális, viszont a második játékrészben a magyarok kezében volt az irányítás, így 29-29-es döntetlennel zárták a németországi túrát. „A szereplés főleg annak tudható be, hogy nehézkesen ment a visszarendeződés a támadásból a védekezésre, és sok technikai hibát követtünk el” – összegzett röviden Kopornyik.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, LÜBECK A magyarok eredményei: Dánia-Magyarország 28-24, Németország-Magyarország 29-26, Magyarország-Lengyelország 29-29.