Érik a gyümölcs

A szentpétervári junior ökölvívó Európa-bajnokságon László Szilárd mentette meg a magyar küldöttség becsületét: bronzérmének köszönhetően nem üres kézzel tért haza válogatottunk. A 16 éves kecskeméti versenyző utólag már örül a harmadik helyezésnek.

Lakner Gábor László Szilárd négy éve ment el először ökölvívóedzésre, vagyis kijelenthető, hogy villámkarriert futott be. Öt év kosárlabdázás után nem volt neki éles a váltás, mint mondja: az is elég kemény sport. Érdekesség, hogy rövidesen a bátyja, Andor is követte a kötelek közé. Egymásra azonban nem tekintenek riválisként. „A bátyámmal soha nem bokszolunk egymás ellen. Az edzőnk sem engedné, és mi sem tudjuk elképzelni, hogy megküzdjünk. Mindenben segítjük a másikat, nagyon jó a kapcsolatunk, és örülök, hogy mindketten ugyanazt a sportágat űzzük. Kisebb családi vállalkozás a miénk, édesapám kézilabdaedző, otthon néha az ő irányításával készülünk, és az étrendünket is ő állítja össze. Rengeteg köszönhetek persze az edzőmnek, Németh Jánosnak is, aki mintha a második apám lenne.” A 70 kg-ban versenyző kecskeméti bokszoló elmondta, rögös út vezetett a világbajnoki bronzéremig. Első évében még semmilyen eredménye nem volt a serdülők között, azonban később mind többször állhatott dobogóra. Az idén már az Európa-bajnokságon is közel járt hozzá, de végül a vb-n állhatott fel rá. „Az Európa-bajnokság nagy segítséget jelentett abból a szempontból, hogy megtudtam, mire számítsak nagyobb nemzetközi versenyen. Persze aztán Szentpéterváron kiderült, hogy össze sem hasonlítható a két torna, a vb minden tekintetben felülmúlta a várakozásaimat. Rengeteg néző előtt bokszolhattam, ami nagyon feldobott. Nem volt ez mindig így, fiatalabb koromban kifejezetten frusztrált, ha nézik a mérkőzéseimet, de ahogy idősödtem, mindez megváltozott.”

Három mérkőzést nyert meg, különösen a harmadik volt értékes, a kazah Zauszev legyőzése igazi bravúrnak értékelhető. Az elődöntőben aztán a török Malkam már túl nagy falatnak bizonyult, de a válogatott egyetlen érmét így is megszerezte a kecskeméti sportoló. „A kazahok sok borsot törtek az orrunk alá a vb-n, mindenképpen vissza akartam vágni nekik. Úgy mentem fel a mérkőzésre, hogy mindenáron legyőzöm, és megmutatom neki, hogy nem minden magyaron tudnak kifogni. Sikerült is meglepnem, de az a mérkőzés rengeteget kivett belőlem. Az elődöntőre fizikálisan és mentálisan is elfáradtam, ráadásul sok volt a zavaró körülmény. Zenére vonultunk be, a tetejébe füstgép mellett, a kamera végig tizenöt centiméterre volt az arcomtól, ehhez még nem szoktam hozzá. Azon is múlt a mérkőzés, hogy túlzottan nyerni akartam, és inkább verekedtem, mint bokszoltam. Utólag persze elégedett vagyok a bronzéremmel is, hiszen azért dolgoztam négy éven keresztül. Megvalósult az egyik álmom, de lesz még fényesebb is az az érem.” Szilárd jövőre már egy korosztállyal feljebb, az ifjúságiak között lép szorítóba. Addig is vár még rá feladat a juniorok között, mert szeretné megszerezni az első országos bajnoki címét. „Tisztában vagyok vele, hogy jövőre elsőéves versenyzőként nehéz dolgom lesz az ifjúságiak között. Remélem, azért megállom a helyem, és tovább haladok az álmaim felé. Magam elé a 2020-as tokiói olimpiát tűztem ki célul. Azon ott leszek.” László Szilárd a kecskeméti közgazdasági szakközépiskola diákja, és angol kéttannyelvű osztályba járna – ha nem lenne magántanuló. A versenyzést azonban csak így tudja megoldani, de rendszeresen jelen van az iskolában. Mint meséli, a tanároktól minden segítséget megkap sportpályafutása kiteljesedéséhez. Az ökölvívás és a tanulás szinte minden idejét leköti, de néha jut idő a barátaira és a kedvenc időtöltésére, az olvasásra is. Most éppen John Steinbeck klasszikusa, az Érik a gyümölcs van soron. Talán nem véletlenül.