UtánpótlásSport
2024. július 16.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2016-01-14 19:28

Apa, kezdődik!

Ha újév, akkor újonc magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság. Péntektől tizenhat ország százötvenkilenc versenyzője vesz részt az immár hagyományos viadalon az Angyalföldi Sport és Szabadidő Központban. Természetesen a hazai pingpongos fiatalok is szép számmal állnak asztalhoz a vasárnapig tartó eseményen.

Pusztai Viola Ahogyan már évek óta, az idén is a legfiatalabb korosztály tagjai, az újoncok kezdik az asztaliteniszezők versenyidényét. A magyar nyílt újonc nemzetközi bajnokságon tizenhat ország 159 játékosa ragad ütőt péntektől vasárnapig az Angyalföldi Sport és Szabadidő Központban. A fiúk és a lányok két korcsoportban – U11 és U13 – mérhetik össze a tudásukat, az idősebbek nemcsak egyéniben, hanem csapatban is indulhatnak. A verseny nyitott, így az országok válogatottjai mellett a klubcsapatok és a regionális együttesek is részt vehetnek. A lebonyolítás az ifjúsági és a serdülő Európa-bajnokság menete szerint történik.
Huzsvár Erik tavaly dobogóra állhatott, s az idén is ott lesz az asztalnál Forrás: ppong.hu
Huzsvár Erik tavaly dobogóra állhatott, s az idén is ott lesz az asztalnál Forrás: ppong.hu
A viadalt néhány éve azért hívták életre a szervezők, mert akkoriban még nagyon kevés nemzetközi újoncversenyt rendeztek, és úgy gondolták, a gyerekeknek már ebben a korban el kellene kezdeniük a szárnypróbálgatást. Ma már igény is van rá, ezt mutatja a nevezők magas létszáma is. „A játékosok mind Európából érkeznek, de így is rendkívül széles a paletta – mondja Nagy Balázs, a szervezők egyike. – Olyan országok is neveztek, amelyek korábban nem vettek részt a versenyen. Ilyenek a portugálok vagy a törökök, akik már régen jártak Budapesten, de az idén jönnek az olaszok is” Persze a magyarok is szép számmal állnak asztalhoz a hazai viadalon: egészen pontosan ötvennyolcan (36 fiú, 22 leány). A válogatottat tizenegyen képviselik – hét fiú és négy leány −, s további tizenkilenc klub hozza el fiatal ígéreteit a versenyre. Ebben a korban még nehéz esélyt latolgatni, ráadásul azok közül, akik az elmúlt években szállították az érmeket, többen is átléptek a serdülő korosztályba. De azoktól, akik korábban is szerepeltek a versenyen, és dobogóra állhattak – mint például 2015-ben Huzsvár Erik vagy Kenesey Blanka – most is jó eredmény várható. Az elmúlt évek érmeseinek neve egyébként rendre felbukkan a korosztályos Európa-bajnokságokon, például az U13-as lányok budapesti egyes versenyének két évvel ezelőtti két döntőse, a dán Sophie Walloe és a győztes fehérorosz Margarita Baltusitye 2015-ben már a serdülők kontinensviadalán vitézkedett. A szervezők nagy gondot fordítanak arra, hogy a verseny után mosolygós arcokat lássanak a teremben. Az eddigi években mindig vidámság lengte körül az asztalokat, így arra törekszenek, hogy ez most se legyen másképp: még ha a végén nem is akasztanak mindenki nyakába érmet, a gyerekek érezzék úgy, hogy a részvétel is felért a győzelemmel. A pontos menetrend elérhető a viadal hivatalos honlapján.