UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2016-01-16 22:24

Tizennégyen folytatják

Tizennégy magyar versenyző jutott főtáblára a budapesti magyar nyílt újonc nemzetközi bajnokságon. A csapatversenyben a tizenhat jelentette a végállomást mindkét fiúválogatottnak.

Pusztai Viola Nem sok babér termett a magyar asztaliteniszező palántáknak a budapesti magyar nyílt újonc nemzetközi bajnokság második napján. Egyik magyar csapat sem jutott a nyolc közé, ráadásul az indulók számához képest viszonylag kevesen jutottak főtáblára egyesben.
Egyik fiúválogatott sem jutott tovább a tizenhatnál Forrás: MOATSZ
Egyik fiúválogatott sem jutott tovább a tizenhatnál Forrás: MOATSZ
A két korosztályban – U13 és U11 – reggel 9 órakor 36 fiú és 22 leány kezdte meg a magyarok közül a versengést az egyéni viadal csoportkörében. Délutánra azonban már csak tizennégyen maradtak állva, azaz a zárónapon ennyien küzdhetnek a főtáblán az elsőségért. A fiatalabbak mezőnyében tavaly bronzérmet szerző Huzsvár Erik meglepetésre idén az U13-asok között csak a vigaszágon folytathatja, miután csoportjában három vereséggel az utolsó helyen zárt. Az egy éve az U11-eseknél negyeddöntőt játszó Krebs Levente ugyancsak nem jutott főtáblára. Ellenben ott lesz Balogh Bence, Ócsai Máté és Újvári Máté, Ócsainak ráadásul nem kell asztalhoz állnia nyolcaddöntőbe kerülésért. A lányok mezőnyében négy versenyző, Adamik Csenge, Balogh Ágnes, Laskai Írisz és Pad Franciska vette sikerrel a csoportkört. Laskai a tizenhat között kezd, a többieknek meg kell harcolniuk nyolcaddöntőbe lépésért. Bár az U11-es fiúk mezőnyében stílszerűen tizenegy magyar pingpongos próbált szerencsét, csupán a szarvasi Szántosi Dávid folytathatja a versenyt a főtáblán. A nyolc közé jutásért a török Hakan Isiket kell legyőznie. A lányoknál már sokkal jobb a helyzet, hiszen a tizenhat között Ádám Flóra, Letanóczki Dalma, Tanács Nóra és Volentics Anna is érdekelt lesz, míg a tavalyi ezüstérmes Kenesey Blanka, illetve Czeglédi Dorka a csoportkör után a negyeddöntőbe került. A csapatversenyben már a csak a két fiúválogatott volt érdekelt szombaton, de a Huzsvár Erik, Ócsai Máté alkotta együttes és a Krebs Leventével és Balogh Bencével felálló gárda sem került a nyolc közé. Előbbit az angolok, utóbbit a román CS Tapo Carei búcsúztatta egyaránt 3-1-el. Vasárnap folytatódik az egyes verseny, a tervek szerint a döntőkre 13 órakor kerül sor. A részletes eredmények ITT megtekinthetők.