A kevesebb több
A tavaszi átlag feletti, de még jóval az őszi átlag alatti játékpercet kaptak a felnőttbajnokság 27. fordulójában az U20-as labdarúgók. Hahn János gólt szerzett a Paksban, Berecz Zsombor pedig két gólpasszt is kiosztott a Vasasban. Sallai Roland is jegyzett asszisztot a Puskás Akadémiában, és látványos megmozdulásai voltak.
Nagy-Pál Tamás Tizenhat 1995. január elseje után született játékos lépett pályára az NB I 27. fordulójában, ami a tavaszi átlagot nézve kiemelkedőnek számít. Ez azért is meglepő némileg, mert például a Ferencváros sérülés miatt elvesztette az alapembernek számító Nagy Ádámot, és nem fiatallal pótolta azon a mérkőzésen, a DVSC ellen, amelyen 2-1-es vereséggel „ünnepelte” a bajnoki címét. Ahogy ebben az évben megszoktuk, most sem játszott U20-as a Debrecenben sem, ez volt a forduló egyetlen találkozója, ahol egyáltalán nem vették igénybe a szolgálataikat.
SZAKÉRTŐNK: Novák Csanád, a Vasas csatára „Berecz Zsombor hétről hétre egyre jobb az edzéseken és a meccseken is, most is oroszlánrészt vállalt a győzelemből. Kitűnő a fizikuma, jól védekezik és támad. Vida Mátét az U21-es válogatottba is folyamatosan behívják, vagyis nagyon sok meccsen játszik. Mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, amelyet néha extrával is megspékel. Szivacski Donát jól szállt be a meccsbe, az oldalán nem igazán tudtak támadást vezetni az újpestiek, ráadásul a végén blokkolta a gólba tartó labdát.”
Az őszhöz hasonlítva ismét megállapíthatjuk, hogy igaz a mondás: a kevesebb néha több.HÉTRŐL HÉTRE 1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott. 2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott. 3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott. 4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott. 5. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1048 percet játszott. 6. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1218 percet játszott. 7. FORDULÓ: 11 csapatban 20 játékos összesen 1242 percet játszott. 8. FORDULÓ: 9 csapatban 12 játékos összesen 832 percet játszott. 9. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1214 percet játszott. 10. FORDULÓ: 11 csapatban 19 játékos összesen 1079 percet játszott. 11. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1157 percet játszott. 12. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1124 percet játszott. 13. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 992 percet játszott. 14. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1175 percet játszott. 15. FORDULÓ: 11 csapatban, 17 játékos összesen 1085 percet játszott. 16. FORDULÓ: 11 csapatban, 15 játékos összesen 927 percet játszott. 17. FORDULÓ: 10 csapatban, 19 játékos összesen 965 percet játszott. 18. FORDULÓ: 10 csapatban, 15 játékos összesen 940 percet játszott. 19. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1069 percet játszott. 20. FORDULÓ: 7 csapatban, 13 játékos összesen 697 percet játszott. 21. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 998 percet játszott. 22. FORDULÓ: 10 csapatban, 14 játékos összesen 984 percet játszott. 23. FORDULÓ: 9 csapatban, 14 játékos összesen 903 percet játszott. 24. FORDULÓ: 9 csapatban, 13 játékos összesen 807 percet játszott. 25. FORDULÓ: 9 csapatban, 13 játékos összesen 814 percet játszott. 26. FORDULÓ: 8 csapatban, 13 játékos összesen 838 percet játszott. 27. FORDULÓ: 8 csapatban, 16 játékos összesen 897 percet játszott. ♦♦♦ U20-AS GÓLLÖVŐLISTA Németh Márió (Haladás) 6 gól, Hahn János (Paks) 5 gól, Balogh Norbert (DVSC) 3 gól, Lenzsér Bence (Paks), Viczián Ádám (Békéscsaba) 2-2 gól, Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás), Tóth Patrik (Újpest), Osváth Attila (Vasas), Zsótér Donát (Puskás), Sejben Viktor (Videoton), Bobál Dávid (Honvéd) 1-1 gól ♦♦♦ A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK 1. Bobál Dávid (Honvéd) 2333 perc, 2. Sallai Roland (Puskás) 2082 perc, 3. Nagy Ádám (FTC) 2042 perc, 4. Lenzsér Bence (Paks) 1980 perc, 5. Vida Máté (Vasas) 1875 perc, 6. Németh Márió (Haladás) 1729 perc, 7. Berecz Zsombor (Vasas) 1568 perc, 8. Nemes Milán (DVTK) 1530 perc, 9. Balogh Norbert (DVSC) 1452 perc, 10. Gera Dániel (MTK) 1426 perc, 11. Gazdag Dániel (Honvéd) 1105 perc, 12. Hahn János (Paks) 1076 perc,13. Kitl Miklós (DVTK) 1073 perc, 14. Viczián Ádám (Békéscsaba) 974 perc, 15. Osváth Attila (Vasas) 828 perc, 16. Medgyes Zoltán (Haladás) 738 perc, 17. Varga Szabolcs (MTK) 685 perc, 18. Sallói Dániel (Újpest) 657 perc, 19. Szalai Dániel (Békéscsaba) 297 perc, 20. Asztalos Dávid (Paks) 270 perc, 21. Kővári Róbert (Paks) 222 perc