UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-07-28 16:27

Borús kezdés

Nem sikerült jól a férfi U20-as kézilabda-válogatott bemutatkozása a dániai Európa-bajnokságon. Gyurka János együttese 38-30-as vereséget szenvedett Horvátországtól.

Pusztai Viola Mennyit változott a világ két év alatt! A lengyelországi fiú U18-as kézilabda Európa-bajnokságon csak ámultunk, mekkora – 13 gólos – a különbség a magyar és a horvát válogatott között, előbbi javára, most meg utóbbi konstatálhatta elégedetten, hogy a dániai U20-as Eb-n a D csoportban játszott összecsapáson az első perctől kezdve az utolsóig vezetett.
Nem kezdődött jól az Eb... Forrás: MKSZ
Nem kezdődött jól az Eb... Forrás: MKSZ
Már az első félidőben három-négygólos előnyre tettek szert a horvátok, a magyarok a meccs egyes szakaszaiban szinte még fel sem értek ellenfelük kapuja elé, már újra közepet kezdhettek. Az ellenfél könyörtelenül kihasználta a támadásban elkövetett hibákat, s akár már a szünetre tetemes előnyre tehetett volna szert, ha nem jön a magyar fellángolás. Amely azért adott bizakodásra okot, mert Rózsavölgyi Gergő hetest fogott, a magyar csapat pedig emberhátrányban jött fel egy gólra. A horvátok időt is kértek, ami aztán visszasodorta a korábbi medrébe a meccset, azaz újra négy lett közte: a szünetre 16-12-vel vonultak a felek. A második félidő kezdetén még nem tűnt lehetetlen küldetésnek megfordítani a meccset, de a tizedik percben már olyan borúsan látta a helyzetet az ember, amilyennek reggel a fekete felhőkkel eltakart Budapestet: a horvátok kilenc góllal vezettek. Bár Hanusz Egon szélről lőtt fifikás gólja vagy Győri Mátyás – akiért szerda reggel még azért aggódott a csapat, hogy egyáltalán el tud-e utazni Dániába a betegsége miatt, és így szerzett nyolc gólt – egész pályás találata némileg szépségtapaszt jelentett, a védekezés továbbra is több sebből vérzett: az ellenfél kis túlzással onnan lőtt gólt, ahonnan akart. Szegény embert ág is húzza: az utolsó percekben labdaszerzés után a magyarok előtt nyílt lehetőség ziccerben a kapura törni, de a horvátok végig remeklő kapusa kivédte a lövést, amelyből társa azonnal gólt is szerzett. A vége 38-30-as vereség lett. Gyurka János szövetségi edző a mérkőzés után: – Borzasztóan keményen kezdtek a horvátok, durva faultokkal állították meg a játékosainkat, a mérkőzés elején három kiállítást is kaptak. Ez zavart okozott a fejekben, még az emberelőnyök adta lehetőségekkel sem tudtunk élni. Védekezésben a befelé irányuló támadójátékot kellett volna megakadályozni, de nagyon kevésszer, összesen tizenháromszor faultoltunk. A belső védekezés jól működött, de a kettes védő külső oldaláról rengeteg gólt kaptunk, a jobb oldalon egyszerűen nem találtuk a jó megoldást. Mivel fel akartunk zárkózni, a támadójáték kapkodóvá vált, miközben a horvátok fegyelmezetten és taktikusan kézilabdáztak. A nyitott védekezés ellen nem találtuk az ellenszert, rendszeresen elváltottuk magunkat. Talán többet kellett volna cserélni, de az igazat megvallva a csereemberek sem szálltak bele jól a mérkőzésbe, pedig az elsőosztályban játszóktól elvárható, hogy vezérei legyenek a csapatnak. A magyar válogatott pénteken ugyancsak 13.45-től a svédekkel játszik, akik a németektől 27-23-ra kikaptak az első körben. Rossz hír, hogy a csapat irányítóját, Juhász Ádámot kórházban vizsgálják, ugyanis a mérkőzés elején kapott fejre ütéstől valószínűleg beszakadt a dobhártyája.

FÉRFI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA Csoportmérkőzés, D csoport Magyarország–Horvátország 30-38 (12-16) Kolding, játékvezetők: Bounouara, Sami (franciák) Magyarország: Rózsavölgyi, Balogh (kapusok), Bartók 4, Fekete 1, Füzi 1, Gábor, Győri 8, Hanusz 2, Juhász 6, Kovács M., Ligetvári 3, Mikita, Sinkovits, Szeitl 1, Tóth, Varjú 4. Szövetségi edző: Gyurka János Horvátország: Car, Spikic (kapusok), Babic 2, Coric, Glavas 6, Jelinic 3, Manci Micevic, Mandic 11, Markusic 3, Obranovic 1, Peric, Rados, Severec 7, Sipic 1, Vrdoljak, Zobec 4. Szövetségi edző: Hrvoje Horvat Szövetségi edző: Kiállítások: 10, ill. 10 perc Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4