2016-10-01 14:04
Viva Las Vegas
Stollár Fanny nagyszerűen szerepel a Las Vegas-i ötvenezer dollár összdíjazású ITF-tenisztornán, a tizenhét éves versenyző – több bravúrt követően – magyar idő szerint szombaton késő este a döntőbe jutásért játszik.
Lakner Gábor A tizenhét éves Stollár Fanny egyedüli magyar versenyzőként indult a Las Vegas-i ötvenezer dollár összdíjazású ITF-tenisztornán, ahol a selejtezőből indulva egészen az elődöntőig küzdötte magát. A döntőbe jutásért az első kiemelt belga Alyson Van Uytvanck lesz az ellenfele magyar idő szerint szombaton, késő este. De előbb lássuk, hogyan jutott el, egészen a négy közé! A selejtező első körében a román Cristina Moroi nem kényszerítette túl nagy erőbedobásra, sima 6-1, 6-0-lal lépett tovább. A brit Harriet Dart elleni 6-1, 6-2-es, könnyed siker után a főtábláért már nagyobb harcot vívott a bosnyák Ema Burgić Bucko ellen, de a 24 éves ellenfelet is két játszmában, 6-3, 6-4-re múlta felül.