Piros Zsombor negyeddöntőbe jutott a junior teniszezők melbourne-i Grand Slam-versenyén, az Australian Openen. A magyar fiú a második helyen kiemelt tajvani ellenfelet verte meg két játszmában, a nyolc között pedig legyőzhető riválist kapott.
reb Sejthető volt, hogy Piros Zsombor messzire juthat Melbourne-ben, a junior Australian Openen, hiszen a tornát felvezető rangos, 1-es kategóriás versenyen döntőt játszott. A finálés vereség után szerényen azt a célt fogalmazta meg, hogy teniszezzen jól a Grand Slam-versenyen, s a legfontosabb az első mérkőzés sikere.
A rajttal pedig nem akadt gond, a holland Ryan Nijboer csupán négy játékot csent el a 15. helyen kiemelt, 17 éves magyartól (6-1, 6-3). A hazai pályán szereplő ausztrál Benard Bruno Nkomba alig valamivel jelentett nagyobb kihívást, őt 6-3, 6-3-mal búcsúztatta Piros.
piros_zsombor_huntennis02
A nyolcaddöntőben viszont valódi nagyvad várt rá az Australian Open második kiemeltjének, a tajvani Yu Hsiou Hsu személyében. A junior-világranglista tizedik helyezettje ellen nem a magyar teniszező volt az esélyes, ám Zsombor nagyon gyorsan rácáfolt a papírformára.
A tajvaninak jószerivel esélye sem volt, hiszen Piros már az első felvonást gyorsan megnyerte, a második szettben pedig még jobban teniszezett, és összességében 6-3, 6-2-es sikerrel masírozott a negyeddöntőbe. Az elődöntőért a junior-világranglistán a Piros mögött, a 49. helyen található francia Matteo Martineau vár rá.
„Nagyon örülök, hogy nemcsak megszereztem életem első Grand Slam-főtáblás sikerét, de már a nyolc között járok – értékelt honlapunknak Piros. – A legjobbamat tettem a pályára, nagyon megleptem magamat azzal, hogy képes vagyok ennyire jól játszani. Végig koncentráltam, kiválóan szerváltam, a fogadással sem volt gond, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyi ki nem kényszerített hibával ajándékoztam pontot az ellenfélnek. Nagy meccs előtt állok, a következő ellenfelemet a múlt héten legyőztem Traralgonban, már nagyon várom, hogy megint pályára lépjek. Érzek némi nyomást, mégiscsak Grand Slam-negyeddöntőt játszom, de igyekszem letenni magamról a terhet, és nem idegeskedni.”
A helyszínen tartózkodó szakírónak, Siklós Eriknek adott interjújában Piros azt is elárulta, hogy reméli, a jó játékkal sikerül szponzorációs szerződést kiérdemelnie, illetve nagyon-nagyon szeretné megnézni kedvence, Roger Federer elődöntőjét.