A 17 éves Piros Zsombor kevesebb mint másfél óra alatt 6-3, 6-4-re verte az ötödik helyen kiemelt francia Corentin Moutet-et a junior fiúk egyesversenyének elődöntőjében az Australian Openen, így szombaton magyar idő szerint hajnali fél ötkor az izraeli Isai Oliel ellen finálét játszik.
reb Az Australian Open csütörtöki negyeddöntője után kiderült, Piros Zsombor nemcsak ütővel a kezében remekel: néhány embert pénzérmével bemutatott trükkökkel varázsolt el. „Három-négy éve lett a hobbim, hogy a barátaimnak vagy az öcséimnek kártya- és érmetrükköket mutatok be.”
A melbourne-i elődöntőben minden varázslatára szüksége volt, hiszen az ötödikként kiemelt francia Corentin Moutet-val találkozott. Pirost a törlesztés vágya is fűthette, hiszen a rivális legyőzte őt a melbourne-i Grand Slam-verseny felvezető tornájaként szolgáló traralgoni G1-es viadalon.
piros_zsombor_ps02
Az első játszmában a GS-versenyen 15. kiemelt magyarnak ment jobban a játék, ám mindkét fiatal idegesen teniszezett. Piros négyszer, Moutet kétszer vette el a háló másik oldalán álló adogatását, ám 5-3-nál Piros jutott három játszmalabdához, amelyből a harmadikat értékesítette is.
Bár a francia tűnt nyugtalanabbnak a második felvonás első játékában, sejthető volt, hogy a magyar fiúnak nehéz dolga lesz ellene. Moutet a felnőttek között már az 502. helyen áll a világranglistán, csak viszonyításképpen: Zsombor ugyanitt az 1569. A második játszmában 1-1 után az ellenfél majdnem brékelte Piros, de a meglepetés-elődöntős magyar nem jött zavarba, és 15-40-ről hozta a játékot. Azért megkönnyebbülten szakadt fel belőle a „Gyerünk már!” kiáltás.
A 3-as pálya lelátójáról rendre hallhattunk egy-egy Zsombort buzdító kiáltást, és a taps sem maradt el a szép megoldások láttán. Noha a balkezes francia 2-2 után ismét eljutott bréklabdáig, Piros megint higgadt maradt. Ellentétben Moutet-val, aki igencsak hisztisen ült le a két játék közötti pihenőre.
Helyenként egészen színvonalas, már-már felnőtteket idéző teniszt láthattunk a két tinédzsertől. A hetedik játékban Piros többször is adogatóelőnyhöz jutott, ám Moutet remekül védekezett, és Piros is hibázgatott, így csak sokadik nekifutásra hozta gémet a magyar, aki második játszmában egyetlen egyszer sem veszítette el az adogatását.
Ellenben a legjobbkor vette el az ellenfeléét: 5-4 után rögvest három meccslabdához jutott, s kevesebb mint másfél óra játékot követően, remek fonák egyenes ritörnnel lezárta a mérkőzést.
Magyar fiúteniszezőnek soha nem sikerült még fináléba jutni az Australian Openen. Piros szettveszteség nélkül menetelt a döntőbe, ott pedig a negyedik helyen kiemelt izraeli Isai Oliel vár rá. A finálét magyar idő szerint szombaton reggel fél ötkor játsszák.
„Még kell másfél-két óra, hogy elhiggyem, döntős vagyok, egyelőre álomvilágban érzem magamat – nyilatkozta Piros a helyszínen tartózkodó szakírónak, Siklós Eriknek adott videóinterjújában. – Amikor az ő szervájánál három meccslabdához jutottam, akkor gondolkoztam csak el azon, hogy fináléba juthatok. Sok nehéz pillanatot hozott a mérkőzés, de a hullámvölgyekből sikerült jól kijönnöm. Amíg nem nyertem meg az első szettet, addig nem hittem el igazán, hogy enyém lehet a mérkőzés, ott éreztem először, hogy tényleg döntőbe juthatok. Fizikailag és mentálisan is kemény meccsen vagyok túl, de talán fejben volt nehezebb, mert türelmesen kellett játszanom ahhoz, hogy megroppantsam. Sokat segített nekem, hogy ütőt tört, és amit ez mutatott, hogy ideges. A találkozó előtt nem volt rajtam teher, hiszen nem én voltam az esélyes. A francia még szettet sem veszített az idén, inkább rajta volt nyomás. Még fel kell fognom, hogy döntőbe jutottam. Az izraeli srác ellen életemben kétszer játszottam, egyszer ő győzött, egyszer én nyertem simán, de szerintem ez a mérleg egyikünket sem befolyásolja.”