UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2017-02-04 21:54

Both-siker és Mementó

Betegen is győzött a serdülők között Both Olivér az asztaliteniszezők nemzetközi Molnár János-emlékversenyén, így a Mementó, azaz a gyertyás emlékezés napján otthon, a BVSC-ben tartotta az elsőséget.

reb A négynapos Molnár János-emlékverseny legkülönlegesebb eseményéhez érkeztek a résztvevők szombaton este: az immár huszonkettedszer megtartott asztalitenisz-viadalt a 13 évesen, a versenyre utazás közben tragikus balesetben elhunyt játékos, Molnár János emlékének szentelték, és a serdülődöntő után szokás szerint sötétbe borult a házigazda BVSC-Zugló terme. Csupán megannyi gyertya fénye világított be a csarnokot, meghatóan adózva az elveszített társ emlékének.
pinyomolnar
pinyomolnar
Mielőtt azonban a Mementót tartották volna, nagy versenyt vívtak a serdülők. Herendi Iván, a BVSC-Zugló szakosztály-vezetője elmondta, hogy az újoncok három korosztályában erős mezőny vonult fel, a résztvevő országok többsége a legjobbjait hozta el. A serdülőversenyre nem bizonyult igaznak a tétel, hiszen nem osztanak ranglistapontokat. A magyaroknak, s különösen a zuglóiaknak azonban nagyon is fontos az esemény, akadt olyan fiatal, aki már abbahagyta a sportolást, az emlékversenyen mégis ütőt ragadott. A viadalt a nagyon is aktív Both Olivér nyerte meg, aki a KSI-s Terék Norbertet múlta felül 3-0-ra a fináléban. „Már tegnap is köhögtem, éreztem, hogy nem vagyok rendben, és ma, a versenyen is akadt gondom – jegyezte meg. – Többen is tanácsolták, hogy rövidítsem a pontokat, míg az ellenfeleim közül néhányan éppen az ellenkezőjére törekedtek, hátha nem bírom szuflával. Megküzdöttem a győzelemért.” Sikerének értékét növeli, hogy BVSC-sportolóként sikerült otthon tartani az elsőséget. Az eseményen megjelent Molnár Krisztián, a fiatalon elhunyt Molnár János öccse, aki – bár még játszik – már edzősködik is. „Nem hittem volna, hogy ilyen jelentőssé terebélyesedik a verseny, és évtizedek múlva is ennyire szépen megőrzik vele a testvérem emlékét. Mindig különleges a viadal, hiszen a BVSC amúgy is nagy család, s velem kapcsolatban ez különösen igaz, mert Herendi Iván amolyan második apám, gyerekkoromban még a szülői értekezletekre is eljárt.” Az nem meglepő, hogy a hazaiak tudják, kiért is égnek a gyertyák, de Herendi korábbi történetet idézett arra példaként, hogy a külföldiek sem hagyományos viadalként tekintenek a Molnár János-emlékversenyre. Néhány éve a dán csapat már nem tudta megvárni a Mementót, indult a repülő. Ám hazaérve a tréner sms-t küldött: nagyon sajnálják, hogy nem tudtak maradni, de otthon ők is megtartották a maguk gyertyás megemlékezését. Az első két nap összefoglalóját ITT olvashatja el. Az eredményeket ITT találja.