UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2017-08-06 00:58

Bicsák Bence Európa-bajnok

A nagy meleg sem szabott gátat a magyar sikereknek a Velencei-tónál rendezett U23-as triatlon Európa-bajnokság első napján. A férfiaknál Bicsák Bence kontinensbajnok, míg Dévay Márk harmadik lett, de Bragmayer Zsanett ezüstérme is kiemelkedő eredmény.

Leiner SomaMagyar szempontból nem is indulhatott volna jobban az U23-as triatlon Európa-bajnokság, hiszen mind a szervezésben, mind az eredményekben jelesre vizsgázott a sportág. Ugyan a 38 fokos hőség miatt orvosi javaslatra a futótávot a felére csökkentették a rendezők,  a külföldi versenyzők elégedetten csettintettek a technikás, kemény versenyt követően – tudtuk meg Lehmann Tibortól, a szövetség szakmai bizottságának elnökétől, aki a magyar indulók remekléséről is beszámolt honlapunknak. A nők indították a kontinensviadalt, az ő rajtjukat délután három órára csúsztatták. Három hazai résztvevőnek is szurkolhattunk: a világbajnokságon kilencedik Sárszegi Noémi mellett az újonc Sebők Klaudia, illetve a remek formában lévő Bragmayer Zsanett is rajthoz állt. Utóbbi kiválóan kezdett, az úszást az első helyen zárta, aztán öten elszakadtak a többiektől,  és tovább növelték az előnyüket. A kerékpározás végére olyan tetemes hátrányban volt hozzájuk képest mindenki, hogy a futásra az maradt a kérdés, ki hányadikként ér célba az élmezőnyből. A hazai pálya előnyének adrenalinja kedvezett Zsanettnek, aki amúgy nem tartozik a legjobb futók közé, de az előkelő második helyen zárta a versenyt. Az elsőéves U23-as Sebők Klaudia a harmadik bolyban zárta az úszást, de sikerült előbbre lépnie, és a tizennegyedik helyen végzett összesítésben. Sárszegi Noémi ugyan jól teljesített az első számban, de a biciklijével bukott, így hátrább került, végül tizenkilencedikként ért célba.

Bicsák Bence hazai pályán lett Európa-bajnok Forrás: jochapress.hu
Bicsák Bence hazai pályán lett Európa-bajnok Forrás: jochapress.hu
A férfiak mezőnyében a Világ Kupa-győztes Bicsák Bencétől joggal várhattunk dobogós helyezést. Noha az úszást csak tizedikként zárta, folyamatosan lépdelt előre, és Dévay Márkkal - aki egy ideig vezette is a mezőnyt - az éremért küzdött. A legvégét Bicsák bírta a legjobban, 55:54-es idejével Európa-bajnok lett, másodikként a svájci Fridelance, harmadiknak pedig Dévay Márk ért célba. Két versenyzőnk is dobogóra állhatott a nap végén! A további indulóink közül a vb-nyolcadik Király István az első számot követően még nem volt tagja az élmezőnynek, de a kerékpározás végére felért a legjobbak közé, ráadásul jó időt futott, tizenharmadik lett. Két ifjú versenyzőnk is harcolt az első tízbe kerülésért, Lehmann Bence ugyan kiválóan úszott, a verseny előrehaladtával azonban leszakadt, de így is remekül teljesített, huszonnegyedik lett. Zékány-Nagy Patrik sem lehetett elégedetlen az úszást követően, de ő sem tudott közelebb férkőzni a közvetlen élbolyhoz, harminckettedik lett. Vasárnap a mix váltók versenyével zárul a kontinensviadal, a magyar csapatot a két-két legjobb egyéni teljesítményt nyújtó versenyző alkotja, azaz Bicsák Bence, Dévay Márk, Bragmayer Zsanett és Sebők Klaudia. További korosztályos hírek TRIATLONBAN a sportági aloldalunkon.