UtánpótlásSport
2024. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2017-09-05 20:57

Az az áldott 91. perc...

Megnyerte első Európa-bajnoki selejtezőjét az U21-es labdarúgó-válogatottunk Málta csapata ellen, noha az utolsó percekig döntetlenre állt a gyirmóti találkozó. A mieink fizikailag és mentálisan is jobban bírták a hajrát, és Lenzsér Bence 91. percben szerzett góljának köszönhetően begyűjtötték a kötelező három pontot.

Leiner SomaA magabiztos győzelem, de legalább a győztes rajt reményében lépett pályára U21-es labdarúgó-válogatottunk az első Eb-selejtezőjén, Málta korosztályos együttese ellen. A beharangozó írásunkban szót ejtettünk Michael Boris keretéről, illetve arról, hogy az előző évek szokásaival ellentétben több 20 év alatti játékosnak is bizalmat szavazott a csapatban. Közülük – a németek elleni győzelemhez hasonlóan – ezúttal is kezdő volt a 2000-es születésű Szoboszlai Dominik, illetve a 19 éves Csernik Kornél és Bíró Bence. Az sem okozott meglepetést, hogy ismét a három belső védős szisztémában küldte pályára a fiatalokat a német mester, a korosztályos szinten rutinosnak számító Lenzsér és Kecskés mellett Tóth Bence jutott szóhoz a védelem tengelyében.

Bíró Bence hamar vezetést szerzett a magyar válogatottnak Forrás: MLSZ
Bíró Bence hamar vezetést szerzett a magyar válogatottnak Forrás: MLSZ
Ugyan az első percek kiegyenlített küzdelmet hoztak, hamar körvonalazódott a játék képe, és ahogy reméltük, a magyar csapat magához ragadta a kezdeményezést. Ahogy az a háromvédős rendszerekben lenni szokott, nagy szerep hárult Csernik Kornélra és Szalai Attilára, ugyanis ők játszottak a két szélen, ezáltal mind védekezésben, mind támadásban aktívnak kellett lenniük. Az első negyedóra végén pedig góllá ért a szélek erőltetése: Szalai félmagasan középre lőtt labdáját Makrai fejjel tette Bíró Bence elé, aki közelről nem hibázott (1-0). Megnyugtatólag hatott a gyors találat, de kicsit elkényelmesedett a csapat, jött is a gyors egyenlítés: a Rangers szélsője, Myles Beerman húzott befelé balról, becsapott három védőt, majd a rosszabbik lábával a hosszúba tekert (1-1). Pár perc kapkodó játékot követően ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de a a szünetig nem sikerült visszavenni a vezetést, noha Bíró és Makrai is megrezegtette a felső lécet. A második játékrész elején állandósult a hazai fölény, a Guimaraesben futballozó Bíró ismét megduplázhatta volna góljainak számát, de Galea bravúrral hárított. A gyors, kombinatív játék ezúttal is megvolt, de nem sikerült annyi helyzetet kialakítani, mint az első negyvenöt percben. Sőt, a máltaiak kétszer is közel jártak a fordításhoz, de Borg fejese és Degabriele lövése is elkerülte Demjén Patrik kapuját. Amikor már úgy tűnt, hogy az óriási fölényünk ellenére nem születik újabb gól, akkor jött a slusszpoén: a 91. percben Zsótér szabadrúgását Lenzsér Bence bólintotta a kapuba, megszerezve a győzelmet (2-1). Mondhatni semmi meglepő nem történt: a máltaiak ezúttal is gólt szereztek, de 2-1-re kikaptak, csakúgy, mint az eddigi mindkét selejtezőjükön. Ráadásul a ciprusiak elleni találkozójukhoz hasonlóan ismét a hosszabbítás okozta a vesztüket. A mieink ugyan a mérkőzés szinte teljes egészét irányították, a kapu előtt sokszor határozatlanok voltak, ami kishíján két létfontosságú pontba került. Ennek ellenére a játékfelfogás, illetve az olykor tetszetős futball, no meg a győzelem miatt dicséret illeti Michael Boris együttesét. Folytatás október elején, Törökországban, vélhetően régi-új arcokkal. Most a már a felnőttválogatottban is bemutatkozott Sallai Roland a ciprusi szerződése, Balogh Norbert pedig a sérülése miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére, csakúgy, mint a Rapid Wienben futballozó Szántó Tamás vagy a Honvédban alapember, Gazdag Dániel.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉS MAGYARORSZÁG–MÁLTA  2-1 (1-1) Gyirmót, Alcufer Stadion V: Frischer (észt) MAGYARORSZÁG: Demjén – Lenzsér, Kecskés, Tóth – Csernik (Koszta 82.), Szoboszlai, Vida, Szalai (Spandler 78.) – Zsótér – Bíró, Makrai (Kundrák 64.). Szövetségi kapitány: Michael Boris MÁLTA: Galea –Mbong, Micallef, Borg, Zammit – Guillaumier, Vella – Degabriele (Scerri 86.), Grech, Beerman – Nwoko (Friggieri 90.). Szövetségi kapitány: Silvio Vella Gól: Bíró (16.), Lenzsér (91.), ill. Beerman (19.)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.