UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2017-10-02 14:14

Öt a tizenkettőből

A labdarúgó NB I 11. fordulójában 620 perc jutott hét, fiatalszabályba tartozó játékosnak, összességében nem tapasztaltunk semmi meglepőt: a Diósgyőrt leszámítva azok a klubok, amelyek eddig is lehetőséget biztosítottak az U20-as futballistáknak, ezúttal sem okoztak csalódást. Közülük kiemelkedik a Haladás, amely három fiatalt is a kezdőbe nevezett. Ezúttal csak öt csapatban jutott szóhoz 1997 után született játékos, ez pedig újabb negatív rekordot jelent. Örömteli viszont, hogy az Újpest 20 éves hátvédje, Pávkovics Bence megszerezte első élvonalbeli gólját.

Leiner Soma A válogatottszünet előtti utolsó fordulót rendezték a labdarúgó NB I-ben, több izgalmas párharcnak is szemtanúi lehettünk szombaton. Komoly meglepetés lett volna, ha az előző hetek rendkívül alacsony U20-as játékpercei hirtelen megugranak, és nem is történt meg. Ettől függetlenül több pozitívumot is regisztrálhattunk, noha a negatív oldalon nagyon hosszú a lista. Kezdjük ott, hogy  két mérkőzésen egyáltalán nem szerepelt 20 éven aluli játékos: nekünk a DVTK–Videoton (2-3), illetve a Puskás Akadémia–Paks (1-2) is érdektelennek bizonyult. Kilóg a sorból a DVTK, hiszen a miskolciak szinte mindig bevetették Óvári Zsoltot (20), aki már két gólt is szerzett a szezonban, a támadó azonban most a kispadról figyelte az eseményeket. A többiben azonban nincs olyan 1997 után született futballista, aki alapembernek számítana. A maradék négy találkozón viszont volt kire figyelnünk. A legnagyobb reményeket a Honvéd–Vasas-derbihez fűzhettük, hiszen ez a két csapat minden héten lehetőséget ad fiatalszabályba tartozó labdarúgónak. Az utóbbi hetekben Kispesten ez Banó-Szabó Bence (18) játékát jelenti, a korosztályos-válogatott játékos ismét kilencven percet teljesített. Az angyalföldi hengernek azonban ő sem tudott gátat szabni, a Szivacski Donáttal (20) felálló Vasas 4-1-re nyert a Bozsik Stadionban, többek között Remili triplájának köszönhetően.

Pávkovics Bence (b) szerezte meg a vezetést az Újpestnek a Debrecen ellen  Fotó: ujpestfc.hu
Pávkovics Bence (b) szerezte meg a vezetést az Újpestnek a Debrecen ellen Fotó: ujpestfc.hu
Az Újpest a Debrecent fogadta a Szusza Ferenc Stadionban, mégpedig Pávkovics Bencével (20) a kezdőben. Az ifjú középhátvéd az előző héten is ott volt Nebojsa Vignjevics kezdőjében, a bizalmat pedig ezúttal góllal hálálta meg: Nagy Dániel szabadrúgását mesterien bólintotta a kapuba. Fejese, illetve remek játéka az Újpestnek egy pontot jelentett, míg számára behívót az U21-es válogatottba. A Haladás sem okozott csalódást, sőt! A szombathelyiek három U20-as középpályással a kezdőben fogadták Sopronban a Mezőkövesdet: Kiss Bence (18), Kiss Tamás (17), illetve Tóth Máté (19) is bizalmat kapott Pacsi Bálinttól. Előbbi kettő végig, utóbbi nyolcvan percig játszott a fordulatokban gazdag mérkőzésen. A „hazaiak" kétszer is vezettek, ám a rivális nem adta könnyen magát, a vége 2-2 lett. A gólok terén inkább az U21-es korosztály villogott, a Haladásban Polgár Kristóf, a Mezőkövesdben Koszta Márk talált be. Érdekes érzésekkel léphetett pályára a Ferencváros ellen Haris Attila (20), hiszen a Balmazújváros ifjú játékosa a zöld-fehérek utánpótlásában nevelkedett. Sokáig úgy tűnt, hogy ő örülhet nevelőegyesülete ellen, de a második félidőben fordítottak a vendégek, akik az előző hetekhez hasonlóan ezúttal sem küldtek pályára 1997 után született labdarúgót. A győzelmet a Fradi szerezte meg (2-3), Haris pedig kilencven percet futballozott. Csalódás, hogy csak öt csapat küldött pályára fiatalszabályba tartozó labdarúgót, mert a múlt heti csonka fordulóban is hat volt ez a szám, így újabb negatív rekordnak lehettünk szemtanúi. A játékperceket tekintve sem változott semmi. Ami egyedül örömteli: négy-öt gárda rendszeresen él az MLSZ ajánlásával.

A FIATALSZABÁLY ADATAI A 2017/18-AS BAJNOKSÁGBAN 1. forduló. 6 csapatban 10 játékos 799 percet játszott. 2. forduló. 7 csapatban 11 játékos 644 percet játszott. 3. forduló. 9 csapatban 16 játékos 863 percet játszott. 4. forduló. 7 csapatban 9 játékos 655 percet játszott. 5. forduló. 9 csapatban 12 játékos 671 percet játszott. 6. forduló. 10 csapatban 13 játékos 864 percet játszott. 7. forduló. 8 csapatban 11 játékos 557 percet játszott. 8. forduló. 5 csapatban 8 játékos 480 percet játszott. 9. forduló. 8 csapatban 10 játékos 612 percet játszott. 10. forduló (5 mérkőzésen). 6 csapatban 7 játékos 317 percet játszott. 11. forduló. 5 csapatban 7 játékos 620 percet játszott. A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK  1. Óvári Zsolt (DVTK) 779 perc, 2. Haris Attila (Balmazújváros) 777 perc, 3. Tóth Máté (Haladás) 719 4. Kiss Bence (Haladás) 627, 5. Szivacski Donát (Vasas) 581, 6. Murka Bendek (Vasas) 479, 7. Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd) 431, 8. Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd) 380, 9. Csernik Kornél (FTC) 343, 10. Szűcs Kristóf (Újpest) 315, 11. Szalai Attila (Mezőkövesd), Pávkovics Bence (Újpest) 270, 13. Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd) 214, 14. Vogyicska Bálint (Vasas) 204, 15. Zachán Péter (Paks) 181, 16. Kleisz Márk (Vasas) 180, 17. Kiss Tamás (Haladás) 18. Bódis István (Balmazújváros) 90, 19. Csonka András (FTC) 56,  20. Sallai Roland (Puskás Akadémia), Petró Balázs (Haladás) 26-26, 22. Szabó Bence (Videoton) 23, 23. Fejős Áron (Paks) 21, 24. Kitl Miklós (DVTK) 20, 25. Csősz Richárd (DVSC) 11, 26. Kundrák Norbert (FTC) 4, 27. Ternován Patrik (DVTK) és Bíró Péter (DVSC) 1-1 A KLUBOK SORRENDJE A FIATALOK JÁTÉKPERCEI SZERINT 1. Haladás 1523 perc, 2. Vasas 1444, 3. Budapest Honvéd 1025, 4. Balmazújváros 867, 5. DVTK 824, 6. Újpest 585, 7. FTC 403, 8. Mezőkövesd 270, 9. Paks 202, 10. Puskás Akadémia 26, 11. Videoton 23, 12. DVSC 11 GÓLSZERZŐK 2 gól: Óvári Zsolt (DVTK),  1 gól: Haris Attila (Balmazújváros), Szivacski Donát (Vasas), Pávkovics Bence (Újpest)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.