Foghíjas mezőny
Négy korosztálynak rendeztek teniszmesterversenyt a hétvégén Budapesten, a Nemzeti Edzés Központban. A hazai szövetség több mint ötmillió forint értékben díjazta a kategóriák első három helyezettjeit. S bár sok jó mérkőzést lehetett látni a három nap alatt, voltak olyan táblák is, amelyeken alig volt versenyző, mint például a tizennyolc éves lányok között. A szakemberek értetlenül állnak a jelenség előtt.
Gy. Szabó Csilla A hét végi korosztályos teniszmesterversenyen több mint ötmillió forint értékben osztott ki támogatást a Magyar Tenisz Szövetség a kategóriák első három helyezettjei között. A nemes szándék, miszerint a hazai versenyeknek is rangot kell adni, azonban nem érte el valamennyi korosztály között a célját. A fiatalabbak között többnyire teljes táblákon zajlottak a mérkőzések, az idősebbek mezőnyében azonban olyan is korcsoport is akadt, ahol több volt a hiányzó, mint a jelenlévő.
Utóbbi esett meg a 18 éven aluli lányok mezőnyében, ahol összesen három induló volt, de ugyanebben az életkori kategóriában a fiúk között is csak hét versenyző szerepelt. Ez persze egyrészt a korosztály sajátossága is, hiszen ilyenkor már egyre kevesebb a hazai játékos, a legjobbak zsúfolt külföldi versenynaptáruk miatt nem tudnak megfelelni a kiírás feltételeinek, s elegendő hazai viadalon elindulni. Az viszont még ennek a ténynek az ismeretében is furcsa, hogy a lányok közül összesen hárman mérkőztek az értékes díjakért. Mert ha a legjobbak külföldön játszanak is már ebben az életkorban, azért a hazai másod- vagy harmadvonal igazán mozgósíthatta volna magát az eseményre.
A 16 és 18 éves válogatott csapatok edzője, Gulyás István nem is tudott magyarázattal szolgálni a jelenségre:
„Számomra teljesen érthetetlen, hogy a legidősebb lányok között mindössze három induló volt, és a magam részéről ezt szomorúnak tartom. Tavaly nagyon jól sikerült a mesterverseny, nem tudom, az idén mi történhetett. Nem feltétlenül a legjobbakat hiányoltam, akik mögöttük következnek, azokra számítottam volna. Éppen ezért csak a tizenhat éven aluliak versenyéről tudok érdemben nyilatkozni. A fiúk között Cseresznyés Máté győzelme meglepetésnek számít, nagyon jól játszott, míg a lányok küzdelmében teljesen megérdemelten a magyar bajnok Zádori Réka lett az első, ami várható is volt. Ebben a korosztályban az éljátékosok közül sokan hiányoztak, hiszen fontos nemzetközi versenyeken játszanak pillanatnyilag, de a mezőny ennek ellenére kiegyensúlyozott volt.”
Az U16-as fiúk között a siófoki Cseresznyés Máté valóban meglepetést aratott, de már a döntőbe jutásért is nála esélyesebb versenyzőt, Dulganov Richárdot győzött le. Így arra sem lehet hivatkozni, hogy a fináléban a favoritnak számító Velcz Zsombornak a budapesti ITF-versenyen való párhuzamos indulása miatt ez már a harmadik mérkőzése volt aznap.
A mesterverseny győztesei. Leányok. U12: Molnár Kitti (Metro RSC) U14: Szabanin Natália (MTK), U16: Zádori Réka (Gellért SE), U18: Pécsi Réka (BBTC SE) Fiúk: U12: Halmos Kornél (Pasarét TK) U14: Kalocsai Péter (Tenisz Műhely) U16: Cseresznyés Máté (Siófok KTC) U18: Balassa Balázs (Pasarét TK)