UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2018-01-25 11:19

Kosárból kilépve

Két és fél éve váltott strandröplabdára a Benkő Balázs (18), Oláh Botond (18) páros, amelynek nagy álma, hogy szerepelhessen a 2024-es olimpián.

Munkatársunktól − utanpotlassport.hu Ahogyan hosszú ideje a jeges sportok képviselői sem csak a hideg évszakban edzenek, versenyeznek, természetesen a strandröplabdázók sem csak a forró nyári hónapokban gyakorolnak. Így aztán a tavaly U20-as magyar bajnok Benkő Balázs, Oláh Botond kettős is heti négyszer homokon edz, más kérdés, hogy nem éppen trópusi melegben, hanem néhány fokos sátorban, neoprén zokniban.

Benkő Balázs (balról) és Oláh Botond a tavalyi negyedik hely után az idén döntőt játszana a felnőttbajnokságban Forrás: MRSZ
Benkő Balázs (balról) és Oláh Botond a tavalyi negyedik hely után az idén döntőt játszana a felnőttbajnokságban Forrás: MRSZ
Néhány éve még más terepen készültek: a Strandröplabdázásért SE versenyzői évekig a Vasasban kosárlabdáztak, ám – mint mondják – külföldieket hoztak a csapatba, nekik pedig már nem jutott hely, így a korosztályos bajnoki címek dacára úgy döntöttek, inkább a strandröplabdában próbálják ki magukat.  „Anyukám javasolta, s bár korábban nem ismertem a strandröpit, két edzés alatt nagyon megszerettem, és nógattam Balázst, hogy játsszunk együtt” – emlékszik vissza Botond 2015 nyarára, a kezdetre. A két 18 éves fiú egyaránt úgy látja, nem hátrány, hogy nincs teremröplabdás múltjuk, hiszen a kosárlabda fizikailag remekül felkészítette őket a strandváltozatra, amely jócskán különbözik is a teremben űzött verziótól. „Azért én testnevelésórán sokat röplabdáztam, de egyébként sem érzem magamat hátrányban. A homokon jóval több a mozgás, jóval finomabb ütések is szükségesek, sokkal pörgősebb az egész játék, mint a teremben” – mondja Balázs. A páros már 2016-ban, azaz egy évvel a váltás után szép sikereket ért el, például megnyerte a Margitszigeten rendezett U18-as Közép-európai Liga-tornát, 2017-ben pedig az U22-es Európa-bajnokságon a 17. helyen végzett. Még nem tudni, hogy idén nyáron melyik versenyen indulhatnak, ha az U20-as Eb-n, ott – úgy szólnak a tervek – a nyolc közé kerülnének. További céljuk az első vagy a második hely megszerzése a hazai felnőttbajnokságban. Idén már szerepeltek a prágai Extraligában: remekül helyt álltak a rutinosabb versenyzőkkel szemben a nemzetközi mezőnyben, végül a tizedik helyen végeztek. Február elején – meghívásnak köszönhetően – Tenerifén edzőtáborozhatnak egy hetet, míg a szövetség várhatóan Törökországba is szervez gyakorlást a legjobb strandröplabdázóinknak. „Balázs nagyon jó gyerek, kicsit vadítani kell, míg Botond hirtelenebb. A két eltérő karakter azonban nagyon jól kiegészíti egymást a pályán. Nehéz megmondani, meddig juthatnak, de jó szellemiségű srácok, céltudatosan készülnek” – mondja edzőjük, Buday Balázs. A kezükre játszik, hogy a náluk is fiatalabb Hajós Artúr, Stréli Bence páros is nagy babérokra tör, a két fiatal duó pedig egymást húzva, egymás ellen gyakorolva készül a klubban. „Ahhoz valószínűleg későn kezdtük el a strandröplabdát, hogy a kétezerhúszas olimpiára eljussunk, de a nagy álmunk, hogy négy évvel később már induljunk a játékokon. Az zseniális volna” – fogalmazza meg a távlati célokat Botond. Hát, úgy legyen! Egyéb korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.