Lezárultak a teniszezők korosztályos fedett pályás csapat Európa-bajnokságának a selejtezői. Az U12-es leánycsapat egy héttel korábban már biztosította helyét az angliai döntőben, a hétvégén pedig az U16-os fiúegyüttesnek is sikerült. A selejtezőkben legesélyesebbnek tartott U-16-os leányoknak viszont nem volt szerencséjük.
Gy. Szabó Csilla –utanpotlassport.hu Két korosztályban négy magyar válogatott vett részt a teniszezők fedett pályás csapat Európa-bajnokságának selejtezőiben. Az eredmények igazolták a szakvezetők előzetes óvatosságát, hiszen a mérkőzések egyáltalán nem a papírforma szerint alakultak. Az U16-as csapatok esetében volt ez különösen igaz, hiszen a Hollandiában szereplő leányválogatottól várta mindenki a legjobb szereplést, és a két héttel későbbi Eb-döntőbe jutás kivívását. Ez a bravúr azonban nem nekik, hanem a fiúknak sikerült, akik bizakodva, mégis kisebb reményekkel vágtak a tornának. Végül az utóbbi, a Budapesten játszó fiúgárda mindhárom mérkőzését megnyerve, csoportelsőként zárta a selejtezőket. A másik három csapat elbúcsúzott a téli Eb-sorozattól.
Az U16-os fiúcsapat veretlenül lett csoportelső a selejtezőkben Forrás: tenniseurope.org
Az U14-es korosztályból a fiúk voltak a legmesszebb attól, hogy a döntőre kvalifikálják magukat. Mindhárom mérkőzésüket elveszítették, a találkozókon meccset sem sikerült nyerniük. A lányok ezzel szemben sikeresen továbbjutottak az első körből, de végül meg kellett elégedniük a negyedik helyezéssel.
Dr. Zsiga Lászlónak, a korosztályos válogatott edzőjének nem volt meglepő a végeredmény:
− A fiúktól magam sem számítottam jobbra, hiszen a játékosaink tapasztalatlanok még a nemzetközi mezőnyben. Ehhez képest tisztességen helytálltak, minden tőlük telhetőt megtettek. A lányokat sem tartottam igazi esélyesnek a továbbjutásra, ahhoz képest nagyon közel voltak a bravúrhoz. A szlovákok elleni elsőkörös győzelem szerintem meglepetés és nagy tett volt tőlük. A svájciak elleni meccs is szoros volt, ha ott is nyernek, az már hatalmas bravúr lett volna. Összességében messze a várakozáson felül teljesítettek, és még a nagy sikerhez is közel voltak.
A tizenhatéven aluliaknál éppen fordítva alakultak a dolgok, mint reméltük, és a Hollandiába első kiemeltként, nagy reményekkel elutazott leánycsapat már az első nap vereséget szenvedett, ami egyben a továbbjutáshoz fűzött álmok végét is jelentette. Igaz, a csapat az elsőszámú játékosa, Drahota-Szabó Dorka nélkül volt kénytelen pályára lépni, ráadásul épp a németek ellen, akik a torna legnagyobb meglepetését okozták. Nem a játéktudásuk, hanem a ranglistán elfoglalt helyezésükhöz képest. Így történhetett meg az, hogy a magyar csapat már az első körben velük találkozott.
Mák Tibor edző, aki az U16-os lányokat kísérte el Bergen op Zoom-ba, így összegez:
− Összességében hat erős, jól képzett és kiegyensúlyozott csapat érkezett Hollandiába, a litvánok és a luxemburgiak voltak csak gyengébbek. Dorkának már csütörtökön volt pici gyulladás a bal könyökében, amely a helyszíni kezelések ellenére sem javult, sőt rosszabbodott. Végül két játékossal kellett végigjátszanunk a mérkőzéseket. Bár most már nincs sok értelme azon töprengeni, mi lett volna ha.. De biztos, hogy szoros meccs lett volna a németek elleni. Nagyon magas színvonalú csoportban játszhattunk, a látottak alapján lett volna helyünk a legjobbak között. Dorka már le is mondta minden februári versenyét, neki most a gyógyulás a legfontosabb. S bár nem szeretek kifogásokat keresni, ezúttal tényleg balszerencsések voltunk, mind a sorsolással, mind pedig a sérüléssel.
Nem így a fiúk, akik végül nemcsak továbbjutottak a franciaországi döntőbe, de mérkőzést sem veszítettek a selejtezőben.
− A végső győzelemre egyáltalán nem számítottunk, csak abban bíztunk, hogy az első körből továbbjutunk − idézte fel a budapesti selejtezőt Fajta Péter, aki a svájciak elleni egyes mérkőzését nyerte, az utolsó találkozón viszont veszített. Szerencsére volt, aki kisegítse. Velcz Zsombor ugyanis a harmadik meccsét is hibátlanul hozta. – A második ellenfelünk, Svájc nagyon erős volt, ellenük mindent kiadtunk magunkból, és nyertük is mindkét egyest. A páros már örömtenisz volt, hiszen a döntőbe jutás és a kvalifikáció egyaránt sikerült. A szlovákok elleni utolsó találkozón nekem már nem ment olyan jól, de szerencsére Zsombor nagyszerűen játszott és a párosban is hozták magukat a fiúk. Nagyon örülünk a sikernek, és várjuk a folytatást Franciaországban.
Gulyás István, az U16-os korosztály válogatott edzője a találkozó után Velcz Zsombor teljesítményét emelte ki, valamint a csapatszellemet, amely a nem várt siker igazi kulcsa volt:
– Montenegrót kívántuk magunknak a sorsolás előtt, és szerencsére őket kaptuk. A továbbiakban azonban a fiúk szenzációsan játszottak, olyan egységes, jó hangulatban, amilyet rég tapasztaltam válogatott együttestől. Velcz Zsombor sokkal meggyőzőbben teniszezett, mint az ob-n, Buzonics Dominik fantasztikus volt párosban, és Fajta Péter is a svájciak ellen. Ennek fényében már nem is olyan nagy meglepetés ez a váratlan siker. Igazi csapatmunka volt, köszönettel tartozom a klubedzőknek, akik végig segítettek bennünket. Ha ez a lendület kitart a döntőig, akár újabb nagy meglepetést is okozhatunk.
Winter Cup, fedett pályás csapat Európa-bajnokság, selejtezők
U14
Fiúk, Ronchi dei Legionari (Olaszország). Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Svájc, 3. Portugália … 8. Magyarország. A magyar válogatott mérkőzései: Svájc−Magyarország 3−0, Szerbia−Magyarország 3−0, Montenegro−Magyarország 3−0
Leányok, Pécs. Végeredmény: 1. Svájc, 2. Szerbia, 3. Litvánia, 4. Magyarország. A magyar válogatott mérkőzései: Magyarország−Szlovákia 2−1, Svájc−Magyarország 2−1, Litvánia−Magyarország 3−0
U16
Fiúk, Budapest. Végeredmény: 1. Magyarország, 2. Szlovákia, 3. Svájc. A magyar válogatott mérkőzései: Magyarország−Montenegro 3−0, Magyarország−Svájc 2−1, Magyarország−Szlovákia 2−1
Lányok, Bergen op Zoom (Hollandia). Végeredmény: 1. Csehország, 2. Németország, 3. Lengyelország … 6. Magyarország. A magyar válogatott mérkőzései: Németország−Magyarország 3−0, Magyarország−Litvánia 3−0, Bulgária−Magyarország 3−0
Egyéb korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.