Bernáth aranyért bokszol
Egy csatát elbuktunk, egyet megnyertünk az ifjúsági korú ökölvívók olaszországi Európa-bajnokságának utolsó előtti napján. Mivel mindez a keddi elődöntőkben történt, bizonyossá vált, hogy van egy bronzunk, továbbá egy másik érmünk, amely Bernáth Attila szerdai döntőjének végkimenetelétől függően vagy arany, vagy ezüst lesz.
Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Hámori Luca bronzérmesként fejezte be szereplését a 17-18 évesek kontinensviadalán Roseto degli Abruzziban, míg Bernáth Attila akár Európa-bajnok is lehet – ez a rezüméje az ifi Eb keddi napjának, amikor mind a lányoknál, mind a fiúknál az állva maradt legjobb négy lépett a kötelek közé. Vagyis a tíz-tíz súlycsoportban összesen húsz mérkőzést bonyolítottak le megint csak két ringben, s nekünk két alkalommal volt miért, helyesebben kiért izgulnunk, hiszen a 16 fős tini küldöttségünkből ketten a befejező szakaszban is érdekeltek voltak.
A 60 kilogrammos Hámori, aki 2016-ban második volt a junior Eb-n, a korosztály tavalyi Európa-bajnoki ezüstérmesével, az örmény születésű, de orosz színekben versenyző Nunye Aszatrjannal nézett farkasszemet a délutáni párharcok egyikében. A kőszegiek 17 éves kitűnősége – immár az ifik között is - helytállt, nagy harcra késztette riválisát, akit azonban egyhangúlag jobbnak láttak a pontozók, s 5-0-val az orosznak ítélték a meccset. Így nyolctagú női részlegünk legeredményesebbjeként Hámori ezúttal Eb-bronzzal térhet haza.