Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünkről, Kissné Oroszi Editről keveset mond el, hogy volt a sportlövők szövetségi kapitánya, az utánpótlásszakág vezetője, irányította a Héraklész-programot és jelenleg is a puskás szakág élén áll. Sokkal fontosabb, hogy a talentumok – mint Péni István vagy Hammerl Soma – mellett a problémás gyerekek is jó helyre kerülnek a kezei alatt. Mert a kulcs mindkét esetben ugyanaz.
Arday Attila – utanpotlassport.hu Isten nem teremt selejtet. Böjte Csaba gondolata jutott eszünkbe Kissné Oroszi Edit edzői hitvallásáról, aki szerint rossz tanítvány nincs, ha pedig valami nem megy, önmagában keresi a hibát.
„Amikor 1993-ban elkezdtem az Újpestben edzősködni, olyan szerencsém volt, hogy több területen is problémás gyerekkel is kellett foglalkoznom. Így belejöttem, a tanítványaimmal együtt tanultam a hivatást – mondja a Mexikói úti lőtéren. Nem egyszer találkozott olyan fiatalokkal, akik a családban kapott sebeket magukkal hordozták mindenhová. – Sokan nem kapják meg otthon azt a bánásmódot, amire szükségük lenne, de az ember megszereti őket, kötődni kezdenek ide, felnőtt korukban is visszajárnak. Edzőként, versenybíróként vagy az élet más területein megállják a helyüket.”
Nyilvánvaló, Oroszi Editet is milyen erős érzelmi szálak kötik a helyszínhez, ahová a Mexikói út felől elsőre bizonytalanul lép be mindenki: vár-e ott valami vagy valaki, a kerítésen belül, ahol úgy tetszik, semmi sincs. És vár: az ajtón túl, fél szinttel a föld alatt egy másik világ, kultúra kezdődik.
„A mai napig úgy működünk itt, hogy nemcsak a teljesítmény számít. Érezzék itt jól magukat a gyerekek, jöjjenek be akár a szabadidejükben egy órára, vagy tanítás után leckét írni, egymást segítve. Az egyik pedagógus szülőre is számíthatunk a leckéknél, klubéletet alakítottunk ki, amelynek része az idős edzők megbecsülése. A koruknak megfelelő feladatokat kapják, így ők is érzik, hogy szükség van rájuk” – folytatja az edzőnő.Kissné Oroszi Edit: „Nem az eredmények hajszolása, hanem az értékes emberek nevelése a legfontosabb” Fotó: Steirer Máté Belefeledkezünk a beszélgetésbe, de egyszer csak, mint földre szállott angyal sétál arra Hammerl László, Tokió olimpiai bajnoka. Egész lénye egyetlen mosoly, és otthon van: a mexikói játékok óta jár ide, a Mexikói útra, ahol óriási tisztelet övezi. Hetvenhat évesen a tizenhat éves fiát, Somát Pilisszentkeresztről hozza edzésekre Oroszi Edithez, akiről korábban úgy nyilatkozott: „ragyogó edző, egyáltalán nem szólok bele az edzésekbe”. Soma világbajnok édesanyja, Joó Éva génjeit is hordozza, született tehetség, de arra a szülők is rájöttek, nem egészséges, ha a sportban is ők foglalkoznak vele.
„Az édesanyja kezdte a felkészítését, de Sománál anya szeretett volna maradni, nem tudta igazán megszidni – mondja a tréner. – Ez nekem sem jött be annak idején, amikor a gyermekeim edzésekre jártak. A szülő az szülő, az ő vállán tudja néha kisírni magát edzés után a gyerek, van hová visszavonulnia. Én úgy vagyok szigorú, hogy nagyon óvatosan, hangos szó nélkül szidok le valakit, de a konfliktus után mindenképpen tudnia kell valahol levezetnie a gyerekeknek. Ebből is látszik, mennyire fontos a család, amelyben megerősítést is kap, hogyan viselkedjen. Ha pedig több helyről hallja ugyanazt, jobban magáévá teszi. Az egyik anyuka mondta nekem: tőled jobban elfogadja ugyanazt, amit otthon állandóan a fülébe rágunk”.
Oroszi Edit legismertebb tanítványa, Péni István az ifjúságiak között olimpiai bajnok, a felnőttek mezőnyében aranyat nyert május elején a Fort Benning-i világkupa versenyen, jelenleg két olimpiai számban vezeti a világranglistát. Három éve a tudta nélkül jelölte rangos díjra az edzőjét, megköszönve az odafigyelést a sportban és azon kívül. „Istók” családja pedig megtestesíti mindazt, amiről trénere beszél a klubélettel, a szülők bevonásával kapcsolatban, hiszen édesanyja vezeti a szakosztályt, édesapja társadalmi munkában, saját örömére tart edzéseket futócéllövőknek. Nem véletlen, hogy itt nem annyira pénz, inkább az akarat újította fel az elmúlt három évben a lőteret: a versenyzők maguk festették a falakat, a bútorok egy része szülők ajándéka. Oroszi Edit a férjét is a sportlövészetnek és a régi szabályoknak köszönheti: az 1977-es junior Eb-n egy csapatban lettek ezüstérmesek, hiszen akkor még férfiak és nők együtt versenyeztek. A kilencvenes évek elején egy ideig a sportolás mellett edzősködött, majd egyre inkább beletanult a tanításba, amely a fegyver biztonságos kezelésénél kezdődik, a helyes testhelyzet és az egyéni stílus kialakításával folytatódik, végül a sportlövő már maga irányítja az alkatának megfelelő mozgássort.
„Szívesen átadom már a fiatalabbaknak a feladataimat, hogy ugyanazokat az értékeket tovább vigyék, amelyekben én hiszek – mondja. – Huszonöt éve itt kezdtem a munkát, itt is szeretném befejezni. Nem az eredmények hajszolása, hanem az értékes emberek nevelése a legfontosabb. Én magukat a sportolókat, a gyerekeket szeretem a legjobban az egészben.”
Egyéb korosztályos hírek SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági aloldalunkon.
