UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2018-06-13 08:30

Arany, ezüst, melegítésnek

A lengyelországi Dronzkówról, mint Eb helyszínről voltak eddig is szép emlékeink, Marosi Ádám és Földházi Zsófia öt éve egyéni aranyat nyert itt öttusában. A mostani ifjúsági Európa-bajnokság a magyarok váltóaranyával és -ezüstjével kezdődött U19-es korosztályban, az igazán fontos események azonban még ezután jönnek.

A. A. – utanpotlassport.huSzépen hangzott, amit Szloboda József utánpótlás-kapitány mondott az drzonkówi ifjúsági Európa-bajnokság előtt, vagyis hogy egyéniben, csapatban és váltóban is érmet akarnak nyerni. Magasra tette a mércét, és a kontinensbajnokság ilyen szépen is kezdődött.

A magyar lányduó jobban nem kezdhette volna az Eb-t
A magyar lányduó jobban nem kezdhette volna az Eb-t
A küldöttség eredményességét elsősorban az U19-es fiúk és lányok egyéni versenye fogja minősíteni (mivel az olimpia műsorán 1996 óta csak egyéni verseny szerepel, ennek  a számnak van igazi presztízse), a váltó a világversenyeken amolyan bemelegítést vagy levezetést jelent. De nem tett rosszat csapatunk hangulatának, hogy a nyitónapon mindjárt két magyar érem született, a két fényesebb fajtából. Dallos Lilla és Turbucz Anna már az úszás után elégedetten fotózkodott a magyar szövetség facebook oldala alapján, és nem örültek túl korán, hiszen a futás-lövészet végén aranyat akasztottak a nyakukba. Ez a váltó két hónapja, a portugáliai U19-es világbajnokságon mindössze a tizenegyedik helyen kötött ki, így látványosra sikeredett a javítás. Dallos Lillára a Honvéd, Turbucz Annára az Alba Öttusa is büszke lehet. Bőhm Csaba és Katona Bálint  sem lehetett szomorú kedd este, noha a Kőbánya SC és a Volán Fehérvár versenyzője „csak” ezüstöt nyert az U19-es fiúk váltójában. Ők ketten áprilisban, az ifjúsági világbajnokságon egy hellyel maradtak le a dobogóról. A „bemelegítő” szám után szerdán selejtezővel folytatódik a kontinensbajnokság. Csütörtökön a nagyok, vagyis az U19-esek pihenhetnek, a kisebbekre, az U17-esekre (a sportágban ifjúsági B-nek nevezett korosztályra) viszont mindjárt döntő vár a lányoknál, selejtező nélkül. A tizenhétévesek számára valójában három tusából áll az öttusa (úszás, futás-lövészet), az U19-es korosztályban pedig négyből (ők már vívnak is). Lovagolni a juniorok kezdenek, akiknek az Európa-bajnokságát jövő héten tartják Barcelonában. A Lengyelország nyugati részén fekvő Drzonków szép emléket őriz a magyar öttusának, legalábbis a 2013-as felnőtt Európa-bajnokság alapján. Az egyéni számokat akkor Marosi Ádám és Földházi Zsófia nyerte, a férfiak ezüstje pedig szokás szerint Kasza Róbert nyakába került. Ő azóta már négy egyéni ezüstnél jár, és persze az aranyért hajt majd idén is, Székesfehérváron. További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN  a sportági aloldalunkon.