Varsányi aranyérmes!
Véget ért a győri Olimpiai Sportparkban a serdülő birkózók Európa-bajnoksága, amelynek az utolsó napján a kötöttfogásúak bizonyíthattak. A 85 kilogrammos Varsányi László utolsó magyar szőnyegre lépőként szerezte meg a válogatott első aranyérmét Győrött. Kovács Gábor a 48 kilósok mezőnyében nyert ezüstérmet, míg a szintén 85 kilogrammos Borosi Henrik a dobogó harmadik fokára állt fel.
Krasznai Bence – utanpotlassport.hu A kötöttfogásúak küzdelmeivel ért véget Győrött, az Olimpiai Sportparkban a serdülők Európa-bajnoksága. A magyar válogatott fantasztikusan kezdett, s stabilan birkóztak a fiúk egész nap. Végül három fiatal jutott el az éremcsatába, ráadásul közülük ketten egészen a fináléig meneteltek, s Varsányi László Európa-bajnoki címet szerzett a 85 kilogrammosok között.
Kilenc fiatal magyar kényszerült selejtezőre, s közülük heten meneteltek tovább a tizenhat közé. A 38 kilogrammban Mizsei Zoltán, 41-ben Lévai Levente, 44-ben Takács Zsolt, 57-ben Zurai Rajmund, 62-ben Déri Dominik, 68-ban Szinay Csaba és 75 kilóban Kekenj Norbert aratott diadalt.
A nyolcaddöntőben tizenegy meccsből hatot tudtak megnyerni a fiatalok. Takács Zsolt, a 48 kilós Takács Gábor, az 52 kilogrammos Kovács Ádám, Szinay Csaba, és a két 85 kilogrammos: Borosi Henrik és Varsányi László is nyolc közé jutott.
Hat magyar birkózónak volt lehetősége megmérkőznie az elődöntőért, s hárman éltek is ezzel a lehetőséggel. Köztük Kovács Gábor is, aki hatalmas csípődobással fordította meg a küzdelmet a grúz Ordzsonikidze ellen, s ezzel négy közé jutott, ahol simán verte meg technikai tussal a török Ulutast.
SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GYŐR Kötöttfogás A magyar mérkőzések Selejtezők. 38 kg: Mizsei Zoltán−Kirilov (bolgár) tus 15−12-nél, 41 kg: Lévai Levente−Osmanovic (horvát) 9−0, 44 kg: Takács Zsolt−Onofrei (román) 11−0, 57 kg: Zurai Rajmund−Szoszunov (izraeli) 7−1, 62 kg: Perkka (finn)−Balázs Bálint 9−0, 62 kg: Déri Dominik−Boicu (román) 10−0, 68 kg: Cibanev (ukrán)−Kovács Gergely 8−4, 68 kg: Szinay Csaba−Szerencsés (szlovákiai) 8−0, 75 kg: Kekenj Norbert−Molnár (szerbiai) 10−0 Nyolcaddöntők. 38 kg: Glonti (grúz)−Mizsei Zoltán 8−0, 41 kg: Iszakov (orosz)−Lévai Levente tus 4−2-nél, 44 kg: Takács Zsolt−Erkkola (finn) 8−0, 48 kg: Kovács Gábor−Gasperini (olasz) 10−0, 52 kg: Kovács Ádám−Kristerson (észt) 2−1, 57 kg: Holubovszki (ukrán)−Zurai Rajmund 9−2, 62 kg: Zejnalov (azeri)−Déri Dominik 10−2, 68 kg: Szinay Csaba−Guerrera (olasz) 9−0, 75 kg: Terzijszki (bolgár)−Kekenj Norbert 4−3, 85 kg: Borosi Henrik−Pajula (észt) 4−0, 85 kg: Varsányi László−Karapetjan (örmény) 9−0 Negyeddöntők. 44 kg: Lobko (ukrán)−Takács Zsolt 8−0, 48 kg: Kovács Gábor−Ordzsonikidze (grúz) 7−6, 52 kg: Berber (török)−Kovács Ádám 10−1, 68 kg: Hajmov (izraeli)−Szinay Csaba 8−0, 85 kg: Borosi Henrik−Porebnyi (ukrán) 5−1, 85 kg: Varsányi László−Dimov (bolgár) 10−1 Elődöntők. 48 kg: Kovács Gábor−Ulutas (török) 9−0, 85 kg: Varsányi László−Viliulis (litván) tus 4−0-nál, 85 kg: Oruc (török)−Borosi Henrik 5−3 Vigaszági mérkőzések. 38 kg: Adomavicius (litván)−Mizsei Zoltán 8−0, 41 kg: Lungu (román)−Lévai Levente 13−11, 68 kg: Kovács Gergely−Parusev (bolgár) 9−0, 68 kg: Alizada (azeri)−Kovács Gergely 10−1 Bronzmérkőzés. 85 kg: Borosi Henrik - Covali (moldovai) 7-0 Döntő. 48 kg: Skrzypczak (lengyel) - Kovács Gábor tus 2-0-nál, 85 kg: Varsányi László - Oruc (török) 2-1
A bajnokok és a magyar eredmények 38 kg: Valerij Mangutov (Oroszország), …9. Mizsei Zoltán (Magyarország) 41 kg: Aszlan-Bek Iszakov (Oroszország), …8. Lévai Levente (Magyarország) 44 kg: Alimhan Aszalajev (Oroszország), …7. Takács Zsolt (Magyarország) 48 kg: Olivier Skrzypczak (Lengyelország), 2. Kovács Gábor (Magyarország) 52 kg: Elmir Alijev (Azerbajdzsán), …12. Kovács Ádám (Magyarország) 57 kg: Nika Broladze (Grúzia), …15. Zurai Rajmund (Magyarország) 62 kg: Szergej Federov (Oroszország), …13. Déri Dominik (Magyarország), …26. Balázs Bálint (Magyarország) 68 kg: Ivan Cibanev (Ukrajna), …7. Szinay Csaba (Magyarország), …8. Kovács Gergely (Magyarország) 75 kg: Alan Amrijev (Oroszország), …10. Kekenj Norbert (Magyarország) 85 kg: SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOK: VARSÁNYI LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG), ...3. Borosi Henrik (Magyarország) Kötöttfogású csapatpontverseny: 1. Oroszország, 2. Törökország, 3. Grúzia, …6. Magyarország
Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.