Irány a nagyvilág!
Augusztus végén Budapestre figyel majd az ökölvívóvilág, az ifjúsági vb előtt pedig a hazai szövetség figyel oda arra, hogy minél sikeresebb legyen a mieink felkészülése, ezért több külföldi edzőtábort is programba iktatott fiataljainknak.
Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Bő másfél hónap múlva a Duna Aréna ötvenes medencéjének tetején felállított két ringben rajtol a bokszolók ifjúsági világbajnoksága, előtte azonban nem árt minél jobb formába lendülni, ehhez pedig előbb határainkon kívüli táborozással teszik meg az első érdemi lépéseket a magyar kesztyűs lányok és fiúk legjobbjai.
Utóbbiak leszek a fürgébbek, amennyiben – ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány vezetésével – a kiválasztottak hatfős brigádja már a hét elején elrepül a Kaukázus északi lejtőire. Úti céljuk a környékbeli gyógyvízforrásokról elnevezett Kiszlovodszk, a savanyú víz városa, amely az oroszok egyik kedvelt üdülőhelye a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között. Itt hangolódnak a mieink csaknem két héten át az augusztus 21-én kezdődő budapesti világbajnokságra. Persze nem nyaralással, hanem kemény edzésmunkával töltik az oroszországi napokat, hogy aztán már idehaza, Győrött végezzék el a vb-felkészülés utolsó etapját.

AZ EDZŐTÁBORBA UTAZÓK Fiúk: Bernáth Attila (49 kg), Danyi Dániel (60), Orbán Adrián (64), Kóczián Dávid (75), Egervári Richárd (81), Fehér Koppány (91). Leányok: Vitál Dominika (48), Lakotár Hanna (51), Kiss Bettina (54), Matesz Viktória (57), Hámori Luca (60), Villás Veronika (64), Ambrus Viktória (69), Petrovics Gabriella (75)
További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.