UtánpótlásSport December 8-án Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a fiatalok sportjának aktuális kérdéseiről
2022. december 2.
  • instagram
Egy nap az utánpótlásért – konferencia
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-07-13 08:23

Helytálltak a magyarok

Hollandiában rendezték a görkorcsolyázók világbajnokságát, amelyen több korosztályban összesen 51 ország 490 versenyzője vett részt.

G. G. – utanpotlassport.hu A juniorok között hárman képviselték a magyar színeket, Hunyadi Annának (18) és Iványi Tamásnak (18) papíron még arra is volt esélye, hogy kiharcolja az indulást a Buenos Airesben sorra kerülő ifjúsági olimpián, ehhez azonban szinte lehetetlen küldetést kellett volna végrehajtaniuk. Hunyadi Annán érezhetően nagy volt a nyomás, s a 20 000 méter elimináció selejtezőjében bukott és nem jutott döntőbe, a 10 000 méteres pontversenyben azonban javított és bekerült a fináléba, akárcsak a 16 éves Sajgó Anna, ráadásul utóbbi történelmi 31 pontot szerezve az egész mezőnyt lekörözve teljesítette a selejtezőt. A fináléban mindkét lánynak sikerült a pontszerzés (körönként van erre lehetőség), Sajgó azonban későn reagált az élboly megugrására, míg Hunyadi tartani tudta lépést és a 15. helyen végzett, Sajgó pedig a 25. lett az utcai futamban. A legfiatalabb magyar a pályán is bizonyított, ugyanezen a távon az eliminációs pontversenyben 16. lett. IMG_9200Iványi Tamás mindkét hosszútáv selejtezőjéből bejutott a döntőbe. A 10 000 méter pontversenyben hatalmas formában versenyezve, pontot is szerezve a 13. helyen ért célba. További korosztályos hírek GÖRKORCSOLYÁBAN a sportági aloldalunkon.