Vasárnap ért véget Győrött a cselgáncsozók U23-as Európa-bajnoksága; a magyar válogatott egy ezüst-, két bronzéremmel, valamint egy ötödik hellyel zárta a megméretést.
Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Egy ezüst-, két bronzéremmel, valamint egy ötödik hellyel zárt a magyar cselgáncsválogatott Győrött, az U23-as Európa-bajnokságon. Némiképp furcsa lehet, hogy az összes helyezést a női szakág képviselői szerezték, ám ha kicsit jobban megvizsgáljuk a helyzetet, érthetővé válik.
Pupp Réka ezüstérmes lett a győri U23-as Eb-n
A magyar férfikeret nagyon fiatal: négy még juniorkorú, valamint egy ifjúsági versenyző is tatamira lépett az Audi Arénában. Ennek megfelelően reálisan egy pontszerző helyet várhattunk a fiúktól.
„Nem lehetek elégedett, mert egyiküknek sem sikerült pontot szereznie” – szögezte le Pánczél Gábor, a férfiak szövetségi kapitánya. – „Igaz, nagyon fiatal a csapatunk, de voltak olyan országok, amelyek juniorkorú versenyzőkkel pontot érő vagy akár dobogós helyezéseket is elcsíptek. Kétségtelen, nagyon erős volt a mezőny. A fiúkon azt látom, kicsit többet álmodnak, mint ami a realitás. Csinálni kell, nem pedig álmodozni. Ami pozitív, hogy több fiatalnál is biztató jeleket tapasztaltam; a zárónapon például Tóth Apor nagyon szoros meccsen kapott ki a későbbi ezüstérmes brittől. Összességében nézve: bravúr kellett volna a pontszerzéshez mindenkitől, és sajnálom, hogy senkinek nem jött ki a lépés.”
Az első érmet a junior Európa-bajnok, felnőtt kontinensbajnoki ötödik, 52 kilogrammos Pupp Réka szerezte, aki a dobogó második fokára állhatott fel. A nők szövetségi kapitánya, Toncs Péter oldalunknak elmondta, sorsolása alapján mindenképpen várható volt Rékától, hogy eljusson a fináléig. Pupp ellenfele a döntőben az az izraeli Betine Temelkova volt, akivel kétszer is találkozott már az idén. Mérlegük eddig egy−egy volt. A két lány nem bírt egymással a négy perc alatt, tehát jöhetett az aranypont, amelyből az izraeli került ki győztesen.
Az ifjúsági olimpiai- és világbajnok, junior vb-aranyérmes Gercsák Szabina a 70 kilogrammosok között lépett tatamira az Eb második versenynapján. Toncs mindenképpen érmet várt tőle, s a 22 éves lány ennek eleget is tett, hiszen harmadik lett.
Szabina a vigaszágra kényszerült, ahol magabiztosan menetelt végig; először a horvát Andela Violicot győzte le mindössze 1:25 perc alatt, majd a bronzcsatában a svájci Alina Lengweilerrel szemben az aranypontban végül wazarival nyert.
A zárónapon a +78 kilogrammos súlycsoportban indult Kárpáti Emese szállított érmet a magyar alakulatnak; bár rögtön az első meccsén kikapott az izraeli Raz Hershkótól egy wazari értékű akcióval, a folytatásban javítani tudott.
Először az osztrák Maria Hoelwarttal kellett farkasszemet néznie, és rendkívül magabiztosan, ipponnal jutott túl rajta, így máris a bronzmeccsen állhatott ki a horvát Tina Radic ellen. A párharc mindössze 1:26 percig tartott, ekkor Emese gyönyörű ipponnal vetett véget a csatának, és szerezte meg az kontinensbajnoki harmadik helyet.
Ugyanebben a kategóriában mérette meg magát a nemrégiben junior Eb-aranyat szerző Szigetvári Mercédesz is, aki nagyon kiegyenlített meccsen, az aranypontban, intésekkel kapott ki a későbbi győztes olasz, Eleonora Geritől.
Mercédesz a bronzcsatát kiharcolta a horvát Lucija Vukovic legyőzésével, ám ott ő sem bírt a Kárpátit is felülmúló Hershkóval; az aranypontban maradt alul ipponnal, tehát az ötödik helyen zárta az Eb-t.
További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.