UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-11-12 13:34

Ifjú nyerőemberek

Kevesebb mérkőzésen kevesebb gólt szereztek az utánpótláskorú, azaz 1998. január 1. után született játékosok a felnőtt kézilabda NB I tizedik játékhetén. Azonban a fontos találatok ezúttal sem maradtak el, a férfiak mezőnyében a gyöngyösi és a ceglédi fiatalok is remek teljesítménnyel járultak hozzá csapatuk győzelméhez.

B. V. – utanpotlassport.huNegatív rekordot döntött az elmúlt napokban az utánpótláskorú gólszerzők száma a 2018/19-es évadban. Ennek oka egyszerű: a nők mezőnyében mindössze két bajnokit rendeztek a héten, miután hétvégén a nemzetközi mérkőzéseké, a Bajnokok Ligája- és EHF-kupa találkozóké volt a főszerep. A kilenc mérkőzésen szerzett harminchat gól persze így sem mondható rossznak.

Ubornyák Dávid kulcsszerepet játszott a Tatabánya legyőzésében Forrás: Gyöngyös Kézilabda
Ubornyák Dávid kulcsszerepet játszott a Tatabánya legyőzésében Forrás: Gyöngyös Kézilabda
Az ismert körülmények miatt ezúttal elsősorban a fiúk villoghattak a felnőtt élvonalbeli kézilabda-bajnokságban, és többen is nyerőembernek bizonyultak. Nagy bravúrt hajtott végre például a jelenleg ötödik helyen álló B. Braun Gyöngyös gárdája, a Heves megyeiek hazai környezetben győzték le az idén korábban a Veszprémet is felülmúló Grundfos Tatabánya alakulatát. A találkozón kitűnően irányított, emellett négy roppant fontos gólt szerzett a gyöngyösiek 20 éves juniorválogatott játékosa, Ubornyák Dávid, ezzel komoly szerepet vállalt csapata győzelmében. Szintén fontos találatokkal járult hozzá együttese sikeréhez az egyaránt 20 esztendős Gábor Marcell és Kecskeméti Tamás. A ceglédi játékosok közül előbbi két, utóbbi három gólt szerzett hazai pályán az Eger ellen, és csapatuk többek között ennek is köszönhetően fontos, 30–29-es győzelmet aratott. Ismét ki kell emelni a balatonfürediek már 19 évesen meghatározó jobbátlövőjét, Máthé Dominiket. Bár Csoknyai István együttese viszonylag sima, 26–20-as vereséget szenvedett, a juniorválogatott játékos ismét remekelt, ötször mattolta a csurgói védelmet. Rajta kívül Szita Zoltán (20) is betalált egyszer a csapatból.
Háfra Noémi ismét vezér volt, ezúttal a Siófok ellen remekelt Forrás: fradi.hu
Háfra Noémi ismét vezér volt, ezúttal a Siófok ellen remekelt Forrás: fradi.hu
A lányok mezőnyében a ferencvárosi fiatalok voltak a legeredményesebbek. A Siófok elleni idegenbeli rangadón Háfra Noémi (20) ötször, Faluvégi Dorottya (20) pedig egyszer volt eredményes, ami kellett is az FTC-nek, hiszen az összecsapás szűk, 31–28-as sikerrel zárult. Az Érd – Budaörs összecsapáson – amelyet a hazaiak nyertek 31–22-re – mindkét oldalon „bemutatkoztak” a fiatalok.  Az érdiektől Schatzl Natalie (18) és Simon Armilla (18) egyszer-egyszer, míg a vendégeknél Horváth Laura (19) háromszor, míg Pásztor Noémi (19) egyszer iratkozott fel az eredményjelzőre.

AZ NB I TIZEDIK JÁTÉKHETÉNEK UTÁNPÓTLÁSKORÚ GÓLSZERZŐI: Férfiak: Vecsés–MOL-Pick Szeged 18–37 V: Spekhardt Gergő (19 éves) 3 gól, Antal Máté (20) 1 Sz: - Mezőkövesd–Telekom Veszprém 22–29 M: Horváth László (20) 1, Szabó Dániel (18) 1 V: - Dabasi KC–FTC 30–31 D: - F: - Ceglédi KKSE–DVTK-Eger 30–29 C: Kecskeméti Tamás (20) 3, Gábor Marcell (20) 2 E: - Csurgói KK–Balatonfüredi KSE 26–20 Cs: - B: Máthé Dominik (19) 5, Szita Zoltán (20) 1 Komló–Budakalász 34–24 K: - B: Váczi Milán (19) 3 B.Braun Gyöngyös–Grundfos Tatabánya 24–22 Gy: Ubornyák Dávid (20) 4 T: - Nők: Érd–Budaörs 31–22 É: Schatzl Natalie (18) 1, Simon Armilla (18) 1 B: Horváth Laura (19) 3, Pásztor Noémi (19) 1 Siófok–FTC 28–31 S: - F: Háfra Noémi (20) 5, Faluvégi Dorottya (20) 1

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.