UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2018-11-15 17:00

Pástra született

Csupán az elődöntőben, s ott is egy fránya görccsel karöltve tudták megállítani Mihályi Andort a kadétkorú tőrözők budapesti körversenyén. A Törekvés neveltje igazi vívócsaládban nőtt fel, a legnagyobb kérdést számára így nem a sportág, hanem a fegyvernem kiválasztása jelentette.

K. T. I. - utanpotlassport.hu „Nagyon élveztem a versenyt, úgy érzem, minden bejött abból, amit elterveztünk, s ha nem kap görcsöt a karom, akkor a döntő is meg lehetett volna” – mondta az utanpotlassport.hu megkeresésére Mihályi Andor, a Törekvés tőrözője, aki az előző hétvégén az európai kadét körverseny budapesti állomásán bronzérmet nyert.

Mihályi Andor a döntőért vívhatott Budapesten Forrás: hunfencing.hu
Mihályi Andor a döntőért vívhatott Budapesten Forrás: hunfencing.hu
Mazza Lorenzo tanítványa azzal a fránya görccsel együtt is adott nyolc tust a későbbi győztes Dmitrij Oszipovnak. A helyzetet jól jellemzi: a vereséget követően kezét erőnek erejével kellett lefejteni a fegyverről. Az érem viszont így is azt jelentette, hogy megőrzi vezető helyét a hazai ranglistán. „Nem különösebben követem a pontok alakulását. Igyekszem arra koncentrálni, hogy jól vívjak, a többi meg jön magától. A jó teljesítmény az alap” – tette hozzá a 16 esztendős sportoló, aki, mondhatni, a pástra született: édesanyja és nagyapja is profi vívó volt. „Eleinte nem igazán tetszett a sportág. Biztos, hogy anyukám hatása is kellett ahhoz, hogy ne kezdjek másba. Az első egy-két év igazából nem túl izgalmas, erősítünk, lábmunkázunk, de valójában még nem vívunk. Akkor kezdtem el igazán élvezni az edzéseket, amikor végre átkerültünk a nagyok közé, és fegyvert ragadhattunk” – mesélte a kezdetekről Andor, akit gyerekként, kortársai többségéhez hasonlóan a labdarúgás is vonzott, de egy-egy iskolai meccsen kívül nem próbálta ki magát benne. Tehetsége hamar kiderült, az azonban sokáig nem volt egyértelmű, mely fegyvernem lesz a sajátja. Eleinte inkább párbajtőr versenyeken indult és ért el sikereket: két korosztályos országos bajnoki címet is nyert, mielőtt végül a tőr mellett döntött. „Nagyszerű viszonyom van az edzőmmel, igazából el sem tudnám képzelni, hogy mással dolgozzak. Ezért is lett belőlem tőröző. Évekkel ezelőtt leültünk beszélgetni, hogy döntenem kell, mert ha párbajtőrözni szeretnék, akkor mástól kell tanulnom, mással kell készülnöm” – idézte fel a kulcsfontosságú pillanatot a ranglistaelső. Andor szerint, bár a párbajtőr szakágban valamivel gyakoribbak a magyar sikerek, jól döntött. Az elmúlt időszak eredményei azt mutatják, a kadétkorosztályban kifejezetten tehetséges, eredményes generáció kezd összeállni – hogy messzebb ne menjünk, Budapesten is egy másik magyar, Szemes Gergő állt mellette a dobogó harmadik fokán.
Két magyar fiatal a dobogón Forrás: hunfencing.hu
Két magyar fiatal a dobogón Forrás: hunfencing.hu
„Mostanra eléggé ütőképesek lettünk, s bizakodom, hogy a folytatás még jobb lesz.” A Törekvés neveltje elárulta, rövidtávon az idény végi kadét Európa- és világbajnokságra koncentrál, ott szeretne „szép kis eredményt” elérni. „Hogy konkrét legyek, jó lenne döntőt vívni, vagy esetleg eljutni a legjobb négyig” – jelentette ki, hozzátéve, hogy hosszabb távon nem helyezésekben gondolkodik, hanem azt reméli, úgy tud majd fejlődni, mint az elmúlt években tette. Ha ez így lesz, akkor nagy álma, az olimpiai kvalifikáció sem elérhetetlen. „Álmodozom, de a részvétel még odébb van.” Andor legközelebb a Gátai Tamás emlékversenyen, U23-as riválisok között lép pástra. További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.