A Duna Arénában rendezték meg a műugrók korosztályos és felnőtt országos bajnokságát. A legjobb utánpótláskorú versenyzőnek járó díjat mind torony-, mind műugrásban Sándor Petra vehette át. Klubja, a Pénzügyőr SE nem kevesebb, mint tizennégy elsőséget gyűjtött be a hét végén.
Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.huA létező legszebb módon intett búcsút az utánpótlásversenyeknek a Pénzügyőr SE műugrója, Sándor Petra a hétvégi korosztályos és felnőtt országos bajnokságon. A 18 esztendős sportoló mindhárom számában magabiztosan nyert, mi több, a felnőttmezőnyben is letette a névjegyét. Három és egy méteren egyaránt ezüstérmet szerzett. A vele egyidős, a fiúk mezőnyében utoljára induló Varga Donát is valamennyi korosztályos versenyszámban a dobogó tetejére állhatott, a felnőttek között ő azonban csak egy bronzérmet szerzett – 3 méteren. A verseny végén a legjobb sportolónak járó díjat is Sándor Petra vehette át, amelyet a hagyományok szerint minden esztendőben a legjobb A korosztályos, vagyis legidősebb utánpótláskorú versenyzőnek ítélnek oda. Tavaly ezen Varga Donát és Sándor Petra becsületesen megosztozott, előbbi a torony-, utóbbi pedig a műugrást nyerve. Az idei esztendő azonban egyértelműen Petráé volt.
Jó hangulatú országos bajnokságot zártak a műugrók
−Különösen azért örülök ennek a remek zárásnak, mert év közben akadtak nehézségek, amelyeken sikeresen túltettem magamat – értékelte hétvégi teljesítményét a Pénzügyőr SE 18 esztendős műugrója, akinek jövőre nemcsak a felnőttek között kell debütálnia, hanem érettségi vizsgát is kell tennie. – Nagyon izgalmas és furcsa is volt, hogy Donáttal versengtünk a legjobbnak járó díjért, hiszen normális körülmények között nincsenek fiú ellenfeleim. Az ugrások között néha még viccelődtünk is egymással. Neki volt egy-két nehezebb ugrása, de végül az összesített pontok alapján én lettem a jobb. Az egész verseny nagyon jó hangulatú volt, élveztük a részvételt.
S hogy mire számíthat Sándor Petra jövőre a felnőttek között? Arra még ő sem tudja pontosan a választ, a javuló edzéslehetőségeknek köszönhetően abban bízik, hogy szép lassan egyre több nemzetközi versenyen mérheti össze tudását a legjobbakkal s nemcsak Európa-bajnokságra, de vb-re is kijuthat idővel. Egy méteren például már 2019-ben megvalósíthatónak látja ezt a tervét. Hacsak a tanulás nem szól közbe.
A bajnokság legeredményesebb klubjának a Pénzügyőr SE bizonyult, ugrói tizennégy számban állhattak a dobogó legfelső fokára. Kárpáti Éva, a klub vezetőedzője azonban nemcsak saját versenyzőinek teljesítményét értékelte elégedetten, hanem az ob jó hangulatát is kiemelte. Sokan emlékeznek talán arra, hogy tavaly a szövetség nem tudta megrendezni a legrangosabb hazai viadalt, végül az idén márciusban kerítettek sort rá. A 2018-as magyar bajnokság azonban már jó hangulatban és pontos időben zajlott le a múlt hét végén.
−Bár versenyzőink tényleg nagyszerűen szerepeltek, azért én is Petra szép búcsúját emelném ki, hiszen sikeres utánpótlás-karriert zárt le
Sándor Petra mind torony- mind műugrásban elnyerte a legjobbnak járó trófeát
a lehető legtökéletesebben – mondta honlapunknak Kárpáti Éva. − A felnőttmezőnyben nem lesz könnyű dolga, sokat kell még dolgoznia, fejlődnie ahhoz, hogy ott is az eddigiekhez hasonló sikereket érjen el. Varga Donát is remekül teljesített, nagyon picin múlott, hogy végül Petra hozhatta el mindkét trófeát. Nagyon büszke vagyok Abay Dánielre is, aki még csak tíz esztendős, de még a toronyból is leugrott. Ebben a korosztályban ő volt az egyetlen, aki erre vállalkozott. Ráadásul a többi számban is stabilan, úgymond, felnőttesen versenyzett. A tizenhárom éves Veisz Emma is remek hétvégét fogott ki, fölényesen utasította maga mögé a teljes mezőnyt, ráadásul mindhárom számban. Ő nagyon nagy tehetség, a négy ország részvételével Bécsben megrendezett, legutóbbi nemzetközi viadalon egyetlen magyarként állhatott dobogóra, ráadásul egy méteren éppúgy, mint hármon. Januártól átlép a B korosztályba, nagyon bízunk benne, hogy sikerül kijutnia az ifjúsági Európa-bajnokságra.
A Pénzügyőr szakembere szerint a hazai műugrásban láthatóan megpezsdült az élet, növekszik a bázis, a vetélytársak az RLSE, a Lunda SZSE, a TMSE és a Honvéd UVK versenyzői pedig igen kemény ellenfeleknek bizonyultak. Elszántságukat nézve, jövőre az ideinél is kiélezettebb csata várható majd a bajnoki címekért.
Egyéb korosztályos hírek MŰUGRÁSBAN a sportági aloldalunkon.
Műugró ifjúsági országos bajnokság, BudapestFIÚKD korcsoport. Torony: 1. Abay Dániel (2008) – Pénzügyőr SE. Műugrás, 3 m: 1. Abay Dániel. 1m: 1. Abay Dániel.
C korcsoport. Torony: –. Műugrás, 3 m: 1. Gács Olivér (2006) – Toronymagas Műugró Sport Egyesület. 1 m: 1. Horváth Bálint (2006) – Pénzügyőr SE
B korcsoport. Torony: 1. Veisz Ábel (2003) – Pénzügyőr SE. Műugrás, 3 m: Veisz Ábel. 1 m: Veisz Ábel
A korcsoport: Torony: 1. Varga Donát (2000) – Rúgóláb Lendület SE. Műugrás, 3 m: Varga Donát. 1 m: Varga Donát.
LEÁNYOK D korcsoport. Torony: -. Műugrás 3 m: Nagypál Janka (2007) – Honvéd UVK. 1 m: Barcza Luca (2009) – Lunda Szabadidő SE
C korcsoport. Torony: Veisz Emma (2005) – Pénzügyőr SE. Műugrás, 3 m: Veisz Emma. 1 m: Veisz Emma.
B korcsoport. Torony: Csóri Dórka (2003) – Lunda Szabadidő SE. Műugrás, 3 m: Hais Dorottya (2003) – Lunda SZSE. 1 m: Hais Dorottya
A korcsoport. Torony: Sándor Petra (2000) – Pénzügyőr SE. Műugrás, 3 m: Sándor Petra. 1 m: Sándor Petra.
CD korcsoport. 1 m szinkron. Fiúk: 1. Horváth Bálint (2006), Abay Dániel – Pénzügyőr SE. Leányok: 1. Barcza Luca, Kun Boglárka (2006) Lunda SZSE
ABkorcsoport. 3 m szinkron. Fiúk: 1. Hunyady Manó (2001), Varga Donát – RLSE. Leányok: 1. Hais Dorottya, Csóri Dorka.