UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Evezés

2019-01-26 16:43

Újabb kihívások előtt

Bár evezésben a serdülőkorú versenyzőknek nem rendeznek világ- és Európa-bajnokságot, mégis ők jelentik az ifjúsági korcsoportok bázisát. Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány – az ifi válogatottén kívül – a serdülők szakmai munkájáért is felel, így jól átlátja mindkét korosztály eredményeit, problémáit és lehetőségeit. Ezúttal a serdülők évértékelésében segédkezett.

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.huNem könnyű kemény megmérettetés elé állítani serdülő evezős válogatottunkat, hiszen az ifjúsági és a junior korcsoportokkal ellentétben számukra nem rendeznek sem világ-, sem Európa-bajnokságot. Mégis akad olyan nemzetközi versenyzési lehetőség, amely biztosítja folyamatos fejlődésüket.

Serdülőinkre az idén izgalmasabb ORV versenyek várnak Forrás: olimpia.hu
Serdülőinkre az idén izgalmasabb ORV versenyek várnak Forrás: olimpia.hu
Több éve rendezik meg serdülők számára az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV), amelyen hagyományosan Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország vesz részt. Lőrinc Attila örömmel újságolta el, hogy 2018-ban – hosszú idő után először – a nagy rivális csehek előtt sikerült megnyerni a fiúk csapatversenyét. Ezen túl öt aranyéremmel tértek haza az idei poznani versenyről: lány egypárevezősben és fiú egypárevezősben, kormánynélküli kettesben, kormányos négyesben és négypárevezősben álltak a dobogó legfelső fokára. A kapitány hangsúlyozta, hogy a magyar küldöttség hosszú ideje nem volt ilyen sikeres, és ezt az eredményességet az idei évben is fent szeretnék tartani, kihasználva a hazai víz előnyeit. 2019 júniusában ugyanis a Velencei-tavon rendezik az idei ORV versenyeket, ahol új kezdeményezésként – egyeztetve a partnerországokkal – bevezetik az olimpiai programban is szereplő nyolcasok versenyét is, ami eddig nem szerepelt a serdülők versenyprogramjában. Ez összhangban áll a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) utánpótlás-fejlesztési programja keretén belül indított „nyolcasprojektjével”. Ennek lényege, hogy a MESZ rövid időn belül eredményessé kívánja tenni a sportág királyaként jegyzett versenyszámot, amihez az Emberi Erőforrások Minisztériuma is nagyobb támogatást nyújt a Heraklész programon keresztül. Szintén változás az előző évekhez képest, hogy idén bővül az induló országok köre is, hiszen Ausztria és Szerbia is csatlakozik a visegrádi országokhoz, jelentősen növelve az esemény színvonalát. Ilyen perspektívák láttán felmerül a kérdés, hogy miképpen tudja a sportág biztosítani az utánpótlásbázisát. „Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a kiválasztásra. Elsődleges célunk, hogy olyan gyerekeket találjunk, akik megfelelnek az evezés sportági profiljának. Előny, ha valaki előtte úszott, atletizált vagy triatlonozott, hiszen ezekkel a sportokkal megfelelő fizikai alapokat lehet szerezni. Ezt követően kezdődik el a gyerekek „felépítése”: fejlesztjük az állóképességet és a kondíciót, valamint erősítjük a versenyrutint.  Így mire a gyerekek az ifjúsági korosztályba kerülnek, megfelelő előképzésen vannak túl ahhoz, hogy a különböző hajókba beülve fel tudják venni a versenyt” – magyarázta Lőrincz. A gyerekek kiválasztása és sportághoz csábítása azonban nem könnyű feladat: Lőrincz szerint versenyben kell lenni a gyerekekért. „Késő érésű sportág vagyunk, ami annyit tesz, hogy az evezést viszonylag későn, csak 10-14 éves korban lehet elkezdeni. Sokat kell harcolnunk a gyerekekért, hiszen nagy a konkurencia: mire ennyi idősek lesznek, már sokan ott ragadnak a hagyományos sikersportoknál vagy látványsportoknál, vagy egyszerűen elmegy a kedvük a sportolástól, és a tanulásra kezdenek koncentrálni.” További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.