UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2019-02-08 12:38

Erőnek erejével

Szombaton négy vidéki városban, Győrben, Pakson, Dunakeszin és Szegeden rendezik meg az idei év első négy regionális Héraklész fizikai felmérő versenyét. Ezzel hivatalosan is megkezdődik az évad az utánpótláskorú kajak-kenusok számára. Boros Gergely, a Héraklész-program szakmai igazgatója beszélt a verseny céljáról és jelentőségéről.

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.huA Héraklész fizikai felmérő a hazai szövetség tehetség-menedzselési programjának egyik fontos eleme, amely egy bajnokság keretében végzi az utánpótláskorú versenyzők életkori sajátosságait is szem előtt tartó állapotfelmérését.

Erősnek kell lenni, mire vízre szállnak Forrás: olimpia.hu
Erősnek kell lenni, mire vízre szállnak Forrás: olimpia.hu
Boros Gergely elmondta, az idei évtől kezdve az erőfelmérőket már új koncepció alapján bonyolítják le, miszerint hat regionális és egy országos versenyt rendeznek. A regionális erőfelmérőkön az U8-U14-es korosztályok képviselői vesznek részt, míg az országos megmérettetésre az U15-U18-as korosztály tagjai kapnak meghívást. Az új lebonyolítási rendszer érdekessége, hogy a különböző szakágak (fiú és lány, kajak és kenu) együtt vesznek részt az erőpróbán. Ezen a hétvégén négy regionális, míg a következőn egy regionális, illetve az országos felmérőt rendezik meg. Az idei év másik fontos újítása, hogy a 8-9 éves palántákat is bevonják már az eseménybe, jóllehet ők nem érmeket, hanem „csak” okleveleket kapnak a részvételért. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a kicsik számára játékos formában tálalják a versenyt (ügyességi gyakorlatok, sorversenyek), amivel elsősorban azt kívánja elérni a szövetség, hogy a gyerekek megszeressék a sportágat, megmaradjanak  nála, illetve kellemes közösségi élménnyel gazdagodjanak. Mivel ők még nem szerepelnek a sportág versenyrendszerében, az erőfelmérőn kívánnak olyan közeget teremteni, ami az „éles” versenyek hangulatát adja vissza. „Ezen az eseménysorozaton adódik lehetőség arra, hogy érzékenyítsük a gyerekeket a sportág és a versenyzés iránt, versenyszerű élményt nyújtsunk nekik, és ezzel megmutassuk, hogy később mi vár rájuk. Persze mindezt vidám, játékos hangulatban tesszük” – magyarázta Boros. Az esemény iránti érdeklődés nagy: az előzetes nevezések alapján elmondható, hogy szombaton Győrben 400, Pakson 420, Dunakeszin 220, Szegeden pedig mintegy 300 gyerek vág neki a versenynek. Az erőfelmérő a nagyobbak számára már a felkészülés fontos állomását képezi. „Az alapozás elején ősszel már tartottunk egy erőfelmérőt, akkor azzal a szándékkal, hogy lássuk, ki milyen állapotban vág neki a téli felkészülésnek. Azzal, hogy most újra lehetőségünk adódik fizikai állapotuk felmérésére, össze fogjuk tudni hasonlítani az őszi adatokat a mostaniakkal, amiből le  lehet majd vonni a megfelelő következtetéseket a felkészülés sikerességét illetően” – avatott be a szakmai titkokba a szakember. Az erőfelmérőkön fel-fel bukkannak majd többen is a sportág regnáló vagy korábbi olimpiai bajnokai közül, akik fontos példaképként szolgálnak a gyerekek számára. Az ő jelenlétükkel azt kívánja üzenni a szövetség, hogy a kitartó és kemény munkának mindig megvan az eredménye.

Az idei Héraklész fizikai felmérők lebonyolítási rendje: Regionális versenyek (U8-U14) Február 9., szombat: Győr, Paks, Dunakeszi, Szeged Február 16., szombat: Tiszaújváros, Budapest Országos verseny (U15-U18) Február 17., vasárnap: Budapest

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.