Tőr a zsákban, elő a karddal!
A kadétok között elért sikerek (3-3 arany-, ezüst- és bronzérem) mi másban bízhattunk volna a foggiai korosztályos vívó Eb-n, mint hogy a juniorok ott folytatják, ahol az ifjabbak abbahagyták. Elsőként a fiútőrözők léptek pástra, s közülük ketten jutottak a 32 közé, a többiek már korábban kiestek. Szabados Kristóf, a fegyvernem válogatottedzője azonban nem volt elégedetlen a szerepléssel.
Munkatársunk, Bruckner Gábor helyszíni jelentése Foggiából – utanpotlassport.hu Hogy a vívók korosztályos Európa-bajnokságán rögös út vezet a célig, azt a szerdán kezdődött juniorversenyekre több részletben érkező magyar fiatalok már a bari reptérről a foggiai helyszínre vezető autópályán megtapasztalhatták. Miközben a kisbuszok a „sztráda” kátyúrengetegében vészjóslóan ugrattak, akár egy öttusaló, az ember azon imádkozott, bárcsak az M1-es Komárom és Tatabánya közötti, méltán legendás szakaszán repeszthetne… Igaz, önbizalom-növelőnek nem volt rossz az így is, úgy is rázós út, mert arra gondolhattunk: vívóinknak ennél több buktatóval biztosan nem kell megküzdeniük a páston sem.
Önbizalmat persze másból is meríthettek az idősebb – vagyis az U20-as – korosztály tagjai, merthogy ifjabb társaik, a feladatukkal kedd este végző kadétok káprázatos öt napot produkáltak. Kilenc érmet nyertek, köztük három aranyat, ami önmagában is bámulatos teljesítmény, s ha még hozzátesszük, hogy a dobogós helyezések mögött milyen, a jövőre nézve nagyon is reménykeltő produkciók húzódtak meg, akkor kétség sem férhet hozzá: indokolt a hosszas kalaplengetés.
Tamás Henriette, a hazai szövetség főtitkára szintén arról beszélt az Eb-nek otthont adó, impozánsnak jóindulattal sem nevezhető kiállítási csarnokban, hogy öröm volt nézni a magyar fiatalokat, és nem győzte fogadni külföldi kollégái gratulációit.
„Úgy láttam, hogy a gyerekek egymást húzták előre; az egyikük sikere motiválta a másikat. Vagyis nemcsak eredményesek voltak, hanem egyszersmind példásan összetartó társaságot is alkottak.”
