UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2019-03-07 18:29

Az év versenye jön

A felállás változatlan, az elvárások nőttek. Így lehetne jellemezni a junior jégtáncosok és műkorcsolyázók ezen a héten zajló világbajnokságát. A zágrábi versenyen a magyar drukkerek a Marton Villő–Szemkó Danyiil jégtánckettősért, valamint Láng Júliáért szoríthatnak.

Majer Dániel Képtelenség megjósolni, hogy csak a rövidprogramban vagy a kűrben is szurkolhatnak-e  a magyaroknak a zágrábi útra vállalkozók. Vardanjan Gurgen, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség pontozásos ágazatának sportigazgatója mindenesetre bízik benne, hogy versenyzőink bemutathatják majd szabadprogramjukat is.

Láng Júlia a magyar válogatott egyik erőssége lehet Zágrábban Forrás: MOKSZ
Láng Júlia a magyar válogatott egyik erőssége lehet Zágrábban Forrás: MOKSZ
Az elsődleges cél az, hogy jégtáncban és leány egyéniben is ott legyünk a döntőben. Ez azért is fontos, mert ennek függvénye, hogy a következő szezonban hány junior Grand Prix-versenyre utazhat magyar versenyző, valamint a 2020-as téli ifjúsági olimpia kvótaszerzésére is nagy hatással lesz a mostani szereplés.” Rövidprogramjával a legjobb 24 közé kell kerülnie a 15 éves Láng Júliának, hogy bemutathassa kűrjét. A 46 versenyzőt felvonultató mezőnyben ez korántsem lesz könnyű feladat, várhatóan hibátlan teljesítményre lesz szüksége. A sportigazgató mindenesetre úgy gondolja, a Pavuk SE versenyzőjében megvan minden, ami ehhez kell. „Julcsi mostanra már rendelkezik olyan tudással, amivel jó rövidprogramot futhat, én pedig elvárom, hogy ezt meg is mutassa. Képes nagyon jó eredményre, ha pedig bekerül a döntőbe, már másképp fognak rá tekinteni.” Egy hónappal ezelőtt Júlia megsérült az országos bajnokság egyik edzésén, négy öltéssel kellett összevarrni a lábát, ennek ellenére ezüstérmes lett, majd hetedik helyezést ért el a téli európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) rövidprogramjában. Kűrje nem sikerült, visszacsúszott a 13. helyre, ami még valamennyire betudható volt a sérülésnek, mostanra azonban a jelek szerint mindez már a múlté. „A sérülés kicsit megzavarta az EYOF előtti felkészülésben, ennyivel le van maradva, de a minap jártam az edzésén, nagyon jól korcsolyázott, úgyhogy szerintem teljes mértékben készen áll a junior-világbajnokságra” – mondta a sportigazgató. Fiú egyéniben egyetlen magyar induló sem lesz. Az eddigi résztvevők kiöregedtek, már a felnőttek között versenyeznek, a szóba jöhető korcsolyázók közül az egyik nem érte el a technikai minimumpontszámot, a másik pedig csak február végétől versenyezhet magyar színekben, így esélye sem lehetett az indulásra. A Marton–Szemkó jégtánckettősnek ilyen gondjai nem voltak, sőt a páros már harmadik junior-világbajnokságára készül. Tavaly a 14. helyezést értek el, tehát döntőbe kerültek. Vardanjan Gurgen most is ezt várja el tőlük, még úgy is, hogy Villőéknek az eddigi versenyek nem a várakozások szerint alakultak. „Nem sikerült úgy a szezonjuk, ahogy tervezték, nem szerepeltek jól a versenyeken, de nagyon remélem, hogy a világbajnokságon ki tudják magukból hozni a maximumot.”