Ez ám az ütős sport!

Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőtt klasszis lesz; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy éppen uszodát. Ezúttal annak járunk utána, miért jó az asztalitenisz?

Sztrik Martin 

A legnépszerűbb sportágak egyikeként jegyzett asztalitenisz legjelentősebb úttörői éppen a magyarok voltak. Hazánkban írtak ki a világon először országos szintű bajnokságot, és Magyarország (amelynek nemzeti szövetsége, a MOATSZ 1924. december 23-án alakult meg) 1926-ban, Londonban – Anglia, Svédország, Németország, valamint Japán mellett – alapító tagja volt a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetségnek (ITTF) is. Még ebben az évben szintén az angol fővárosban rendezték meg az első világbajnokságot, s büszkén emlegethetjük, hogy valamennyi számban a magyarok győztek (egyesben Jacobi Roland, illetve Mednyánszky Mária, férfi párosban Jacobi Roland és Pécsi Dániel, vegyespárosban Mednyánszky Mária és Mechlovits Zoltán, női párost nem rendeztek). Vagy ki ne ismerné Jónyer Istvánt, Klampár Tibort és Gergely Gábort? A legendás trió 1979-ben a kínaiak legyőzésével szerezte meg a világbajnoki címet, a csapattagok pályafutásukért az idén megkapták az MSÚSZ-MOB-életműdíjat. A világbajnokságok éremtáblázatán Magyarországot csak Kína előzi meg. Ugyancsak büszkeségre adhat okot: 2019-ben Budapest rendezi a felnőtt világbajnokságot. HUZSVÁR ERIK A KSI SE 15 éves asztaliteniszezője

„Mielőtt komolyabban elkezdtem a sportágat, itthon családi bajnokságokat rendeztünk. Nyolcévesen mentem le először edzésre, előtte pedig fociztam, amit szépen lassan elhagytam, mivel a pingpong nagyobb szenvedélyem volt. Egyébként szerintem ez a legfontosabb a kezdetekkor, hogy valaki szeresse, amit csinál, a többi majd úgyis kialakul. Nyilván rengeteget kell edzeni és dolgozni, hogy valaki magas szintre eljusson. Számomra is ez volt a legnehezebb, mert én  mindig is a mérkőzéseket szerettem, nem pedig a különböző feladatok végrehajtását. A pingpong sok mindenre megtanított, többek között arra, hogy hosszabb ideig képes legyek összpontosítani, és sose adjam fel. A szakosztálynak nagyon sok élményt köszönhetek. A legjobbakat a vidéki versenyeken szereztem, amelyekre az egész csapat együtt utazott, és mindig jó hangulat uralkodott. Akik most kezdik, azoknak azt tanácsolom, hogy legyenek kitartóak, mert rengeteg örömet szerez nekik ez a sport.” BÁTORFI ZOLTÁN A női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya

„Ahhoz, hogy valaki kitűnjön az asztaliteniszben, elengedhetetlen a nagyfokú koncentráció, a gyorsaság és az állóképesség. Éppen ezért is jó elkezdeni ezt a sportot a gyerekeknek, mert fegyelemre neveli őket, javítja a koncentrációs képességüket, ezt pedig később egész életük során kamatoztatni tudják. Ráadásul az asztalitenisz olyan sportág, amelyet nagyon sokáig lehet űzni, és ezt látni is lehet, hiszen valósággal virágzik a szeniorversenyzés. Nem akarok elfogultnak tűnni, de azt gondolom, ez a legösszetettebb játék. Volt régen egy híres japán világbajnok versenyző, aki azt mondta: a pingpong a százméteres síkfutás és a sakk ötvözete, olyan, mintha a kettőt egyszerre kellene csinálni. És ez rendkívül jó hasonlat.” PÓTA GEORGINA Kétszeres Európa-bajnoki arany-, négyszeres ezüst- és hatszoros bronzérmes, 34 éves válogatott asztaliteniszező

„Tudni kell, hogy én tulajdonképpen pingpongos családba születtem, tehát adva volt, hogy mit sportoljak. Ettől függetlenül persze a kezdetektől fogva nagy szerelmem volt az asztalitenisz, gyakorlatilag már anyukám hasában is ezt űztem. Nagyon tetszett benne, hogy játékos sportág, hogy mindig más feladatokat ad fel, ezáltal változatos; hogy az ügyesség és az észjáték ugyanolyan fontos, mint az állóképesség. Előbbiek  jobban fekszenek nekem, mert be kell valljam őszintén, sosem szerettem futni és kondizni. Nagy áldozatokkal járt tehát, hogy erre a szintre el tudtam jutni. Rengeteget kell edzeni, hogy valaki sikeres legyen, ez mind óraszámban, mind intenzitásban megterhelő. Én például az iskolás éveimben egyszer egy napra tudtam csak elmenni osztálykirándulásra, a nyári szünetem tíz napból állt, a téli pedig háromból. De nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor az ember megnyer egy kiélezett mérkőzést, vagy amikor érmet akasztanak a nyakába.”