Ritmikus gimnasztika: két éremmel tért haza juniorválogatottunk a kijevi Gyerjugina-kupáról
Remekül szerepeltek junior ritmikus gimnasztikázóink a kijevi Grand Prix-versenyen. Juniorválogatottunk kétszer is dobogóra állhatott az Ukrajnában hagyományosan megrendezett Gyerjugina-kupán.
Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Kéziszercsapatunk – Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka és Varga Lujza – összetettben a második, míg öt szalaggal a harmadik helyen végzett a hagyományos kijevi Gyerjugina-kupán. Ezzel a sportág olyan nagyhatalmait előzte meg, mint a házigazda Ukrajna vagy a sokáig megközelíthetetlennek vélt Bulgária. De versenyzőink az egyéni összetettben is helytálltak, hiszen Bernát Szófia és Kocsis Evelin a egyaránt a tizedik helyen végzett.
magyar RG válogatott facebook 2 hely„Minket is meglepett ez az eredmény – kezdte értékelését Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke. – Idén ez volt az első olyan nagyobb viadal, amelyen a ritmikus gimnasztika kiemelkedő országaival mérhettük össze gyakorlatunk anyagerősségét. A formaidőzítés minden válogatottnál más, mi jelen pillanatban jobb állapotban vagyunk, mint riválisaink, de persze Ukrajnán, Fehéroroszországon és Bulgárián is látszik, hogy a későbbiekben komolyabb erőt fognak képviselni. Annak viszont nagyon örülünk, hogy eltűnt az a korábbi átláthatatlan szakadék Magyarország és a világelit között. Korábban azt tapasztaltuk, hogy teljesen más dimenzió a vezető nemzetek munkája. Most már nem érezzük ezt.”
A sikerben az is közrejátszott, hogy a magyar csapat már régebb óta finomítja gyakorlatát, mint ellenfelei.
„A juniorválogatottal tavaly nyáron kezdtük a felkészülést, és az volt a koncepciónk, hogy megpróbálunk felnőtt gyakorlatokat készíteni. Azt gondoltuk, nekünk, magyaroknak biztos, hogy az lesz az egyetlen esélyünk a nagyobb versenyeken, ha igazán nehéz gyakorlattal szállunk versenybe. Ellenfeleink nem hitték, hogy ennyire föl kell tornázniuk a technikai pontszámot. Mi most Kijevben azzal kerültünk lépéselőnybe, hogy valóban korán eldöntöttük, magas szintű gyakorlatot mutatunk be. Várhatóan a későbbiekben mások is fognak nehezíteni, de annak eredménye, hogy mi hamarabb kezdtük, előbb-utóbb meg kellett mutatkozzon egy versenyen. Persze, mi sem teljesítettünk hibátlanul, bennünk is maradtak tartalékok.” – meséli a szakember.
A Márton Mineaés Lauber Zsófia által edzett juniorok egyik nagy megmérettetése a májusi Európa-bajnokság lesz, a másik pedig a korosztály számára először kiírt júliusi világbajnokság.
„A világbajnokságot egyelőre tesztjelleggel rendezi meg a Nemzetközi Torna Szövetség, és majd a verseny után fog dönteni arról, hogy rendszeres lesz-e az esemény. – tájékoztatott Deutsch-Lazsányi Erika. – Az egyes országok részéről viszont óriási az érdeklődés, már eddig hatvannyolc szövetség adta le nevezését. Az utóbbi években mindig nagyon felkészült válogatott képviselte hazánkat a Európa-bajnokságon, idén sem tervezzük ezt másképp. Számtalanszor volt esélyünk, hogy a legjobb nyolc közé kerüljünk, de az utolsó bemutatásnál rendre rontottunk, és a közvetlen élmezőny mögött végeztünk. Ezeket a hibákat most szeretnénk kiküszöbölni. A kontinensviadalt követő júniusi világbajnokság nagy pedagógiai feladatnak ígérkezik. Kérdés, hogyan tudjuk a lányok motivációját átmenteni egy másik nagy eseményre. Ha az Európa-bajnokság jól sikerül, jócskán megnövelheti önbizalmukat, ha nem, akkor lesz egy újabb alkalom javítani. Megtörtént már Eb után, hogy valaki a fél karját is odaadta volna azért, ha egy buta hiba nem fordul elő, most mindenkinek lesz még egy lehetősége. Két hónap van a két esemény között, ennyi idő alatt nagy dolgok nem történnek a felkészülésben, úgyhogy a világbajnokság lesz a második esély.”