Knoch Viktor jobban élvezi, hogy utánpótlásedző, mint gondolta

Knoch Viktor, a pjongcsangi téli olimpián aranyérmes férfi rövid pályás gyorskorcsolya váltó tagja az ázsiai világverseny után úgy döntött, hogy egy évet szünetelteti pályafutását. A pihenőből végül visszavonulás lett, de a sportágtól nem tud elszakadni, hiszen edzőként a juniorválogatott munkáját segíti tovább.

Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Knoch Viktor visszavonult az élsporttól. A döntés meghozatala ilyen sikeres karrier után sosem egyszerű, de az olimpiai bajnok sportolónak afelől is voltak kétségei, hogy az edzői pályán hamar megtalálja-e számításait. Pozitívan csalódott. Munkatársunkkal tapasztalatiról és a gyerekek hozzáállásáról is beszélgetett. – Azt mondta, nem akart edző lenni. Mégis az lett. – Azért nem szerettem volna feltétlenül edzősködni, mert a napi beosztás, az éves ritmus, az edzőtáborok, versenyek nagyon hasonlóak, mint amikor valaki versenyez. Olimpiai csapatunk nagyon sokat utazott, ezt én már nem akartam. A junioroknál viszont nincs annyi távoli verseny. Nagyon jó ezzel a korosztállyal dolgozni, hiszen ők már látnak fantáziát a sportban és komolyan tudják venni. Jobban élvezem, mint gondoltam. – Nem erre számított? – Nem tudom. Kellemes pozitívum, hogy nagyon sokan jönnek oda megkérdezni, hogy jól koriznak-e, mit kellene másképp csinálniuk. Ha az edzés előtt kérek valamit, akkor a végén jönnek és érdeklődnek, hogy sikerült-e végrehajtaniuk a feladatot. Látszik, hogy a gyerekek igazán akarnak. Ez dicséretes. Én is igyekszem olyan tanácsokat adni, amilyeneket ebben a korban még nem kaphattam meg, mert a sportág nem járt ilyen cipőben. – Felnéznek önre? – Erre a kérdésre csak ők tudnának válaszolni. – Nem érzi? – De. Szóval azt feltételezem, hogy igen. Amit az elmúlt években a válogatottal elértünk, az valóban adhat erre okot. Én mégis azt szeretném, hogy azért ismerjenek el, mert olyan edzői tanácsokat tudok nekik adni, amelyek segítik a fejlődésüket és amelyeknek örülnek, hogy megkapják. A pályafutásomból sokat tudok meríteni. Az olimpiai bajnoki cím mellett tizenkét évet világkupáztam. Annyi tapasztalatom van, mint senki másnak Magyarországon, hiszen a sportágban korábban nem voltak ilyen körülmények, így mindenki 22-23 évesen befejezte az egyetem után. Nem biztosított megélhetést, nem tudták tovább folytatni. Én elég sokáig űztem a rövid pályás gyorskorcsolyát. – Megkérdezik a fiatalok, mi kell ahhoz, hogy valaki olimpiai aranyérmes legyen? – Ilyen konkrétan talán nem. Ez a sportág 80-90 százalékban a technikáról szól, a maradék az erőnlét. A sikeres és az átlagos versenyzők közötti különbség a hozzáállásban rejlik. Nem mindenki realizálja 14-15 éves korban, hogy már most is mindent meg kell tennie azért, hogy valaki eljuthasson az olimpiára. Nem biztos, hogy sikerülni fog neki, de ahhoz, hogy megadja magának az esélyt, már most minden alkalommal teljes erőbedobással kell gyakorolnia, maximálisan koncentrálnia, kihajtania magát. Nem elég, hogy csak eljön edzésre, gondolkodva kell tennie azért, hogy egyre jobb legyen. – Ön mindezeken már túl van. ­­– Igen, és örülök, hogy az edzői lét sokkal jobban összeegyeztethető a magánélettel, mint az élsportolói. Most, hogy volt egy év pihenőm, aminek a vége az lett, hogy abbahagytam, nyugodtabban teltek a napok. A feleségem, Marta korizott ebben szezonban, amíg ő délután edzésen volt, én addig otthon tudtam lenni a kisfiammal, Oliverrel, délelőttönként meg a juniorokkal foglalkoztam. – Oliver is a jégre született? – Egyszer-kétszer már elvittük a pályára, mert ő kérte. Látott minket edzésen, versenyeken, és szerette volna kipróbálni, de többet fogta a kezemet, mint nem. Szeretném, ha majd ő is megtalálná azt a sportot, ami ugyanúgy érdekli és amit ugyanúgy imád, mint a szülei a gyorskorcsolyát. Ha nem akar élsportoló lenni, én azt sem bánom. Lényeg, hogy tegye boldoggá az, amit szeret és amiben sikeres tud lenni. További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.