Nem ízlett az ír futball U19-es leányválogatottunknak az Európa-bajnoki elitkör első játéknapján: Turtóczki Sándor együttese 4−0-s vereséggel rajtolt a spanyolországi minitornán. Folytatás szombaton, a házigazdák ellen vélhetően ennél is nehezebb dolga lesz a magyar csapatnak.
UP-info - utanpotlassport.huAz elitkörök sorát U19-es leányválogatottunk szereplése zárja, Turtóczki Sándor együttese Spanyolországban küzd meg az Eb-részvételért. Az UEFA továbbra is „szűken méri” a résztvevő csapatok számát a női szakág korosztályos megméretésein, így a kijutás pokoli nehéz feladat − a skóciai Eb-n a rendező mellett mindössze hét együttes szerepelhet.
Nagy falatnak bizonyult az ír válogatott Fotó: FAIreland/Twitter
Az első játéknapon az őszi selejtezőket 13−0-s gólkülönbséggel abszolváló ír válogatott várt a magyar együttesre Villagarcía de Arousában. David Connell tanítványai ellen sajnos a mieinknek sem termett sok babér, a szigetországiak fizikai fölénye kiütközött a 90 perc során.
A zöld mezesek az első fél óra végén, Heather Payne büntetője révén szerezték meg a vezetést, majd néhány perccel később Farkas Lily Anna öngóljával már kettő volt az írek előnye. A fordulást követően mindent megtettek a lányok a szépítés érdekében, ám ettől kapkodóvá vált a játék, és sorra jöttek a hibák. A 68. percben Payne immár akcióból volt eredményes, majd a hajrában a csereként pályára lépett Carla McManus állította be a 4−0-s végeredményt.
„Nem így terveztük a rajtot, innentől kezdve nagyon nehéz dolgunk lesz. Most megpróbáljuk rendbe tenni a dolgokat és felkészülni a szintén nagyon keménynek ígérkező, Spanyolország elleni találkozóra. A lányok nehezen élték meg ezt a vereséget, nem könnyű feldolgozni. Le kell vonni a tanulságot, hogy hol és miket hibáztunk, illetve miként lehet ezeket kijavítani. Ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni a nemzetközi porondon, sokkal többet kell dolgozni és többet kell nyújtani a pályán egyénileg és csapatként egyaránt” – nyilatkozta a találkozót követően Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.
Szombaton a tavalyi kontinensbajnok spanyol válogatott ellen folytatja U19-es leányválogatottunk az elitkörben.
Magyarország: Terestyényi – André (Bódai, a szünetben), Váradi, Kovács L., Győrik – Nagy V., Farkas (Pintye, 71.), Kovács E. – Pusztai, Pulins, Vachter (Dorner, 71.). Szövetségi edző: Turtóczki Sándor
Gólszerzők: Payne (31., 68. − az elsőt büntetőből), Farkas (37. − öngól), McManus (90.)
További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.