Bemutatjuk a pécsi akadémia 15 éves játékosát, az EYBL-ben remeklő Kazy Balázst
A Rátgéber Akadémia fiú kadét kosárlabdacsapata a negyedik helyen zárta az EYBL (European Youth Basketball League) közép-európai rájátszását, azonban – miután csak az első két helyezett jut a szuperdöntőbe –, a pécsieknek véget ért a nemzetközi szereplés. Az együttes szépen helytállt, és büszkeségre ad okot, hogy a 15 éves bedobót, Kazy Balázst a torna All Star-csapatába választották. Három mérkőzésen 57 ponttal, 16 lepattanóval és 11 assziszttal segítette csapatát.
M. Sz. – utanpotlassport.hu Kazy Balázst, a pécsi Rátgéber Akadémia játékosát kérdeztük. A rájátszásról is.
– Reálisnak tartod az elért negyedik helyet?
– Igen, hiszen erős volt a mezőny, nemcsak most, hanem már a korábbi csoportmérkőzéseken is. Nyilván örültem volna a dobogós helyezésnek, de nincs hiányérzetem, mert megtettünk mindent, ami tőlünk tellett.
–Az előttetek végzett csapatok miben voltak jobbak?
Fejben felkészült Kazy Balázsról a korábbi férfi és női felnőttválogatott szövetségi kapitány, mesteredző, az akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, Rátgéber László is elismerően beszél. „Balázs ugyan a biológiai érettséget tekintve még hátrányban van a korosztály legjobbjaihoz képest, de ne felejtsük el, hogy ő kétezerhárom decemberi születésű, tehát majdnem kétezernégyes, és a fizikai fejlődése gyakorlatilag most indult be. Ennek ellenére rendkívül ponterős, atletikus, és ami a legnagyobb erőssége: mentálisan felkészült. Egyáltalán nem lepődnék meg azon, ha helyet kapna a kadétválogatottban is. Teljes mértékben elkötelezett a sportág iránt, és ez az egyik legfontosabb dolog, az apróságokon meg úgyis finomítunk, hiszen látjuk a mozgását, tudjuk, hogy most indult be az igazi fejlődése. Ez okozhat koordinációs problémákat, ezért is foglalkoznak vele külön edzők.”