UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2019-04-23 21:05

A hibák ellenére is előkelő helyen végzett a junior kéziszercsapat az Eb főpróbáján

Újabb nagyszerű szereplésen vannak túl a junior ritmikus gimnasztikázók. A Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Varga Lujza alkotta magyar kéziszercsapat a májusi korosztályos Európa-bajnokság helyszínén, Bakuban ért el 6. helyezést összetettben és az 5 szalag versenyszám szerenkénti döntőjében.

56415679_411797592918415_5057192831328714752_n
56415679_411797592918415_5057192831328714752_n
Budai Zoltán – utanpotlassport.hu A szófiai történelmi siker után az „AGF Junior Trophy 2019” elnevezésű versenyen Bakuban szerepelt a magyar junior kéziszercsapat. A lányok csütörtök éjszaka utaztak el a torna helyszínére, és pénteken már pódiumedzésen vettek részt. Lauber Zsófia vezetőedző szerint már ekkor érezhető volt, hogy az utazás sokat kivett a lányokból, ennek ellenére bizakodva várták a szombati versenynapot, ahol a karika és az 5 szalag gyakorlatot is bemutatták. Karikával nem sikerült fináléba kerülnie a csapatnak, 5 szalaggal viszont az ötödik helyen jutott a vasárnapi döntőbe. „Ez abszolút az Európa-bajnokság főpróbája volt. A vasárnapi fináléban sajnos hibásan mutattuk be a gyakorlatunkat, két nagy rontásunk is volt, így végül hatodikként zártunk. Bízom benne, hogy az Eb-n sikerül hibátlanul dolgozniuk a lányoknak. Az továbbra is kecsegtető, hogy a legjobb nyolc közé tudunk kerülni. Most 17 országgal versenyeztünk, de a kontinensviadalon 20 nemzet lesz jelen. Remélem, hogy a mentális felkészültségünk is megfelelő lesz a nagy eseményen” – mondta az edző. Lauber Zsófia azt is hozzátette, az Európa-bajnokságon is a nyolc közé kerülés az elsődleges cél, bár a sportág nagyhatalmai, köztük Oroszország, Izrael vagy Azerbajdzsán nagyon magas pontszámokat produkálnak, a magyar válogatott szeretne minél közelebb kerülni az elithez. További korosztályos hírek TORNÁBAN a sportági aloldalunkon.