UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2019-04-29 14:55

Meglepetések is akadtak az NFL-draft első két körében

Az elmúlt hétvégén Nashville-ben rendezték a profi amerikaifutball-liga (NFL) amatőr játékosbörzéjét, ismertebb nevében draftját, ahol a legjobb egyetemi játékosokat választották ki. A három napon át tartó eseményen hét körben összesen 254 játékos talált magának klubot, és kapott esélyt a profik között.

G. G. utanpotlassport.hu Természetesen a legnagyobb figyelem az első kört övezi – a csapatok az előző szezon eredményei alapján fordított sorrendben választanak, azaz a legrosszabb mérleggel záró gárda elsőként, a bajnokcsapat pedig utolsóként húz –, hiszen a legnagyobb tehetségeknek kikiáltott játékosok ekkor kelnek el. A papírforma beigazolódott, ugyanis az Arizona Cardinals az első helyen Kyler Murrayt, az Oklahoma Sooners irányítóját választotta ki. Az előző év legjobb egyetemi játékosának választott 21 éves sportoló az első, akit amerikaifutballban és baseballban is az első körben választott ki egy klub. Murray játékjogát tavaly az Oakland Athletics a kilencedik helyen foglalta le, ő azonban végül az amerikai futballt választotta. KylerMurray(WashingtonPost) A Cardinals tavaly is irányítót választott, a klubvezetés mindössze egy év után azonban úgy látta, hogy a 10. pozícióban kiválasztott Josh Rosen nem jelent hosszú távú megoldást. Őt végül az első körben „árulták” is draftjogokért, de végül csak a második körben a Miami Dolphins adott érte egy választási jogot, amivel alapvetően nagyon jó áron szerzett magának egy kezdő kaliberű irányítót. Ahogyan arra szintén számítani lehetett, a második helyen a San Francisco 49ers a draft talán legtehetségesebbjét választotta ki Nick Bosa személyében. Neki mondhatni amerikafutball-vér folyik az ereiben, bátyja, Joey ugyanis a San Diego Chargersben játszik ugyanezen a poszton, édesapjuk John Bosa pedig  – ugyancsak első körösként  – 1987 és 1989 között a Miami Dolphins játékosaként szerepelt a ligában. Harmadikként a New York Jets Quinnen Williams személyében az egyetemi bajnokság legjobb védőfalemberét szerezte meg. A negyedik pozícióban húzó Oakland Raiders volt az első, amely borította a papírformát, Clelin Ferrell személyében ugyanis olyan játékost szerzett meg, akit a szakértők nemhogy a top5-ben, de még az első körben se nagyon vártak. Ezen kívül is akadtak meglepő választások, például a 6. helyen a New York Giants az irányító Daniel Jonest választotta. Őt a posztján csak a 4-5. legjobbnak látták a szakértők. Erről pedig meg is volt a szurkolók véleménye, akik a MetLife Stadionban követték az eseményeket: https://twitter.com/i/status/1121890809429860362 A draft előtt az elkapók rangsorában a félelmetes fizikai adottságokkal rendelkező D.K. Metcalf előkelő helyen szerepelt, mégis a 64. választásig, azaz a második kör végéig kellett várnia arra bizonyos sorsfordító telefonhívásra, amelyet végül a Seattle Seahawkstól fogadott. Az alábbi videó jól mutatja, hogy mit jelent bekerülni az NFL-be, akár egy 110 kiló izomkolosszusnak is: https://twitter.com/i/status/1121963280627458048 Egyébként általában ilyen és ehhez hasonló pillanatokat lehet látni: https://twitter.com/i/status/1122140674164514816 Nashville-ben több mint kétezer lelkes szurkoló előtt az első körben 32 játékost választottak ki, közülük 18 védő volt. A címvédő New England Patriots zárta a sort, a bajnok az elkapó N'Keal Harry játékjogát foglalta el, érdekesség, hogy Bill Belichick vezetőedző 2000-es munkába állása óta először választott erre a posztra az első körben. További korosztályos híreink AMERIKAIFUTBALLBAN a sportági aloldalunkon