UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-05-08 10:14

Labdarúgás: a 18 éves Kiss Ágoston a harmadik Hali-tinédzser, aki Nyugat-Európába szerződött

A Haladás labdarúgócsapata múlt héten jelentette be, hogy a 18 éves, utánpótlás-válogatott Kiss Ágoston a német másodosztályú Bielefeldben folytatja a pályafutását. Az átigazolás hátteréről a kapus menedzsere, Georgi Attila nyilatkozott, míg a szombathelyi Illés Akadémia részéről Németh Gábor kapusedző beszélt a náluk folyó nevelőmunkáról, azok után, hogy három játékosuk is Nyugat-Európába szerződött.

P. K. – utanpotlassport.hu A 2003-as születésű Senkó Zsombor és a 2002-es Hegyi Krisztián után a 2001-es Kiss Ágoston a harmadik Haladás-játékos, aki január óta Nyugat-Európába tudott szerződni. Mindhárom futballista a szombathelyi Illés Akadémián nevelkedett.

Kiss Ágoston és menedzsere, Georgi Attila a Bielefeld stadionjában Fotó: Facebook
Kiss Ágoston és menedzsere, Georgi Attila a Bielefeld stadionjában Fotó: Facebook
„Szombathelyen jól dolgoznak a kapusokkal – nyilatkozta megkeresésünkre Georgi Attila, Kiss Ágoston menedzsere. –  Ágostonnal már az Union Berlinnél is voltunk próbajátékon, ott is megfelelt, de a vezetőségben történt egy változás, ami miatt végül nem szerződtették. A Bielefeldnél viszont egyből jelezték, hogy számítanak rá, miután rögtön az első edzésen nagyszerű benyomást tett a szakmai stábra. Fontos kiemelni, hogy nem is az utánpótlással, hanem a felnőttekkel készült, és a Bundesliga 2-ben szereplő felnőttgárda keretéhez fog tartozni. A német másodosztály persze még túl nagy ugrás lenne, így az elején várhatóan a korosztályos együttes meccsein játszhat, de már az is nagyon sokat lendíthet a fejlődésén, hogy az első csapattal edzhet.” A korosztályos válogatott kapus ebben az idényben háromszor már kispadon ült az NB I-ben, egyébként pedig a Haladás U19-es csapatában védett. Egy évre kölcsönbe kerül Németországba és a Bielefeld opciós jogot is szerzett a végleges szerződtetésére. „A német klubnál elsősorban a lábügyességét emelték ki – folytatta a játékosügynök. – Amikor a Bielefelddel edzett, az öt az öt elleni játék során annyira együtt élt a játékkal és olyan magabiztosan mozgott, mintha már évek óta az egyesület játékosa lenne. Ezután mondta rögtön a kapusedző, hogy szükség lesz rá. A Haladás partner volt az átigazolásban, a két klub így meg tudott egyezni. A Bielefeld kapusedzője pedig már az aláírás előtt arról beszélt, milyen rendszerben játszik a csapat, milyen mozgásokat várnak el a kapusoktól.” Ágoston külföldi szerződésében szerepe t játszott az U18-as, Olaszországi elleni válogatott mérkőzés, melyen több nagy védést is bemutatott, melyek jó ajánlólevélnek bizonyultak Németországban. Menedzsere szerint emellett nagyon jó a személyisége, minden szempontból felkészült a külföldi folytatásra. „Amikor kimentünk, rögtön szót értett a társakkal, beszél idegen nyelveket. Továbbá rendkívül alázatos, nincsenek sztárallűrjei és mélyen vallásos. Ő volt az, aki néhány héttel ezelőtt az egyhavi fizetését a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül felajánlotta a terrortámadás áldozatául eső Srí Lanka-i katolikus közösségnek” – tette hozzá Georgi. A szombathelyi kapusnevelésről Németh Gábor, a Haladás utánpótlásának, az Illés Akadémiának a kapusedzője nyilatkozott azok után, hogy Senkó Zsombor a Juventushoz, a jelenleg az U17-es Eb-n szereplő Hegyi Krisztián a West Hamhez, Kiss Ágoston pedig a Bielfeldhez igazolt. „Szombathelyen a jó kapusképzésnek már hagyománya van. Korábban Szarka Zoltán és Hegedüs Péter munkája nyomán sok remek kapus kikerült a Haladásból és ezt a vonalat igyekszünk most is továbbvinni az utánpótlásban, edzőkollégámmal, Kutasi Csabával. A kapusképzésnek van egy nagy előnye a mezőnyjátékosokéval szemben, hogy nálunk tulajdonképpen minden tréning egyéni képzéssel ér fel, mert három-négy emberrel dolgozunk, sokkal több idő jut a hibák kijavítására, megbeszélésére, mint egy teljes keret esetében. A magam részéről nagyon szerettem edzeni és ezt a szemléletet igyekszem átadni a fiataloknak is. Ugyanis hiába tehetséges valaki, hiába vannak meg az adottságai, hiába tud vetődni és vannak jó reflexei, ha nem megfelelő a hozzáállása, a mentalitása, akkor nem tud magas szintre eljutni” – fogalmazott az NSO-nak Németh Gábor, aki szerint az eredményes szombathelyi nevelőmunkát jelzi az is, hogy mindegyik korosztályos válogatottnál találunk volt vagy jelenlegi Illés Akadémia-kapust. További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.