UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2019-05-11 17:00

Az lesz az U15-ös fiú vízilabda-válogatott legnagyobb erénye az Eb-n, hogy magyar!

Az európai úszószövetség (LEN) elkészítette a közelgő korosztályos Európa-bajnokságok sorsolását. A selejtezőben parádés játékkal csoportelsőséget szerző U15-ös fiúválogatott kerülhetett volna könnyebb négyesbe is, de a célja így sem változott.

Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Sorsolt a LEN a nyári korosztályos vízilabda Európa-bajnokságokra. A július 21. és 28. között a bulgáriai Burgaszban esedékes fiú U15-ös Eb-n a magyarok az A jelű csoportban Horvátország, Románia és Szlovákia mellett kaptak helyet. A korosztálynak először rendeznek Európa-bajnokságot. Március végén a montenegrói selejtezőben csoportelsőként jutott ki a kontinensviadalra az akkor még Varga Tamás és Nádor Zsombor irányította válogatott. Az erőviszonyok már ott kezdtek körvonalazódni. A magyarok az oroszokat (12–10), a törököket (17–3) és a moldovaiakat (20–4) is magabiztosan verték, amire viszont felkapta fejét a világ, az a hazai medencében játszó montenegrói fiatalok ellen elért 15–6-os diadal volt.

waterpolo
waterpolo
„Mi sem gondoltuk volna, hogy kilenc góllal fogunk nyerni. Az volt a cél, hogy minél több legyen közte, és hiába vezettünk már hattal, mi akkor is ugyanolyan erőbedobással hajtottunk tovább” – emlékezett vissza a nagyarányú győzelemre a csapatkapitány, Gaszt Roland. A bulgáriai Eb-n a négy selejtező győztese nem kerülhetett egy csoportba egymással, így Magyarország, Olaszország, Spanyolország és Szerbia papíron nála gyengébb ellenfeleket kapott maga mellé. A négy közül a magyarok kvartettje tűnik a legerősebbnek. Horvátország vízilabda nemzet, minden korosztályban jó erőket képvisel, ráadásul csak egy hajszál választotta attól, hogy megnyerje selejtezőjét. A spanyolokkal szemben egy végletekig kiélezett csatában 10–9-re maradt alul, így jutott neki a második hely. A magyar csapat nem sokkal korábban Szerbiában, az óbecsei felkészülési tornán a saját bőrén is megtapasztalhatta a horvátok játékát. A második negyed végén három gólos előnyre tett szert a piros-fehér kockás sapkájú együttes, csak a második félidei huszáros feltámadásának köszönhette a magyar válogatott, hogy fordítani tudott.
fina.org
fina.org
A román nemzeti csapat sem tűnik egyszerű kihívónak, hiszen a selejtezőben elpáholta a csoportelső olaszokat, akik csak a körbeverésnek hálálkodhattak, hogy végül megnyerték a tornát. Ez bizonyítja, ha nem is rendszeresen, de olykor-olykor a románok is a képesek meglepetésre. A négyesből Szlovákia rendelkezik a legszerényebb képességekkel, de miután világversenyről van szó, senki ellen nem mehetnek biztosra a topcsapatok. Minden mérkőzés becsületes felkészülést és nagymértékű koncentrációt igényel. Ezt erősítette meg Vincze Balázs, a fiú tehetséggondozásért felelős utánpótlás szövetségi kapitány is. „Biztosra a szlovákok ellen sem mehetünk, de azt mondhatom, biztosan győznünk kell. Ezen az Eb-n is azok a csapatok lesznek az esélyesek, akik a felnőtt világversenyeken is legjobbak közé tartoznak. Folyamatosan gyűjtjük be ellenfeleink mérkőzéseiről a videófelvételeket, többek között a románok olaszok elleni győzelmére is nagyon kíváncsiak vagyunk. Ahogy az iskolának vége, június 17-én kezdjük az öt hétig tartó felkészülésünket. Most jóval több idő áll rendelkezésünkre, mint a selejtező előtt. Szeretnénk megfelelő koncentrációt, erőnléti állapotot és taktikát biztosítani a játékosoknak, mielőtt július 21-én buszra ülünk, és elindulunk Burgaszba” – mondta a 358-szoros válogatott vezető. A válogatottat az Eb-re kivezénylő Varga Tamás időközben az U18-as leánycsapathoz szegődött, a gárda irányítását a húsz évvel ezelőtt maga is Európa-bajnokságot nyerő Kiss Csaba vette át, aki úgy véli, bár kezd közhellyé válni, hogy aranyéremért utaznak a világversenyekre, a magyar küldöttségnek mégsem lehet célja a harmadik vagy az ötödik hely – legyen szó bármelyik korosztályról. Ettől függetlenül semmilyen terhet nem szándékoznak az ifjú pólósokra aggatni, de a kvalifikációs tornán az látszott, hogy a magyar utánpótlás sem a délszláv, sem a latin országokhoz képest sincs lemaradva, sőt, kellő önbizalomra ad okot a szereplés. Hogy mégis mi lesz a magyar válogatott legnagyobb erénye az Európa-bajnokságon? „Az, hogy magyar! – véli az edző. – Ha vízilabdáról van szó, a magyar azt jelenti, hogy mindent tud a játékról, gyors, vág az esze a vízben és technikailag képzett. Rendkívül intelligens és céltudatos játékosok alkotják az együttest, ebben persze az is szerepet játszik, hogy aki egy sportágban eljut a válogatott kapujáig, majd be is léphet rajta, az nem félgőzzel edz vagy készül a mérkőzésekre.” Kiss Csaba szerint az U15-ös fiúválogatott igazán erős korosztály, és bár az első nagy nemzetközi tornája lesz a 2004-ben születetetteknek, úgy gondolja, a játékosok átérzik, milyen jelentőséggel bír, ha az ember saját hazáját képviseli egy világversenyen.

AZ U15-ÖS ÉS U17-ES VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁGOK CSOPORTBEOSZTÁSAI U15-ös leány Európa-bajnokság, Kirisi (július 7-14.) A csoport: Spanyolország, Szerbia, Izrael.  – B csoport: Hollandia, Csehország, Törökország, Franciaország. – C csoport: Magyarország, Oroszország, Horvátország. – D csoport: Görögoroszág, Olaszország, Szlovákia U15-ös fiú Európa-bajnokság, Burgasz (július 21-28.) A csoport: Magyarország, Horvátország, Szlovákia, Románia. – B csoport: Spanyolország, Görögország, Törökország, Bulgária. – C csoport: Olaszország, Grúzia, Hollandia, Oroszország. – D csoport: Szerbia, Montenegró, Szlovénia, Fehéroroszország U17-es fiú Európa-bajnokság, Tbiliszi (augusztus 11-18.) A csoport: Oroszország, Olaszország, Törökország, Málta. – B csoport: Montenegró, Grúzia, Görögország, Románia. – C csoport: Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Hollandia. – D csoport: Spanyolország, Horvátország, Németország, Franciaország U17-es leány Európa-bajnokság, Volosz (szeptember 1-8.) A csoport: Görögország, Szerbia, Franciaország, Románia.  – B csoport: Magyarország, Olaszország, Izrael, Csehország. – C csoport: Hollandia, Nagy-Britannia, Bulgária, Németország. – D csoport: Spanyolország, Oroszország, Szlovákia, Törökország

  További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.